Sportrádió: Csomósék az első teszten felfordultak a Skodával

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 11:54
null
Csomósék fejre álltak
A hétvégén Portugáliában indul az idei rali Európa-bajnokság. A Csomós Miklós, Nagy Attila kettős már a helyszínen van, és a hivatalos teszt nem sikerült túl jól: felborultak a Skodával. A versenyző és navigátora nem sérült meg, és az autóban sem keletkezett nagy kár. A Sportrádió Hazafutás műsorában Szujó Zoltánnak mesélt a versenyző.

„Túl vagyunk egy törésteszten, miután egy hajtűkanyarban sikerült tetőre tennünk az autót. Tíz éve ez volt az első ilyen balesetem, de szerencsére a teszt végén történt, úgyhogy már nem befolyásolja az indulásunkat a versenyen. Amúgy az autó nagyon jó, nagyon jók az abroncsok, a beállítások is stimmelnek, nagyon bizakodva várjuk a hétvégét.”

A Csomós Miklós, Nagy Attila kettős erre az idényre új autóval versenyezhet, a Skoda Fabia 2021-es verziójával, így a hivatalos teszt már csak azért is fontos volt számukra, hogy megismerjék az autót.

„A régi autóm szinte az első fejlesztésű Fabia volt, de így is nagy változás ez az autó, rengeteg apróság miatt, ami nem feltétlenül mérhető másodpercekben, de a végén azért összeadódik” – fogalmazott Csomós.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik