T. A.
2022.11.13 19:58 Frissítve: 2022.11.13 21:53

Rali ob: Mads Östberg a futamot megnyerve magyar bajnok

Mads Östberg győzelemmel biztosította be címét a Zemplén ralin – a WRC2 korábbi világbajnoka személyében először kapja külföldi pilóta az abszolút magyar bajnoknak járó trófeát.

Östberg abszolút magyar bajnok (Fotó: duen.hu/Dudás Endre)

 

Hat futamból hatot nyert meg Mads Östberg az idén, s bár egy versenyt kénytelen volt kihagyni, így is övé lett az abszolút magyar bajnoki cím. A Citroen-pilótának ez volt a második szezonja a hazai sorozatban – gyorsaságának, rutinjának, vagányságának és fegyelmezettségének köszönheti elsőségét.

A győzelemhez elég lett volna az első hét hely valamelyikét megszereznie, mivel a mínuszolás miatt (a párosok legrosszabb eredménye nem számít a végelszámolásnál) viszonylag kényelmes előnnyel érkezett a másfeles szorzójú idényzáróra. Ez persze nem változtatott a hozzáállásán: „Természetesen nem volt más célunk, mint megszerezni a győzelmet” – mondta.

Ehhez ezúttal az kellett, hogy ne feltétlenül a szívére, hanem inkább az eszére hallgasson, s ne csússzon bele hibába csak azért, mert Csomós Miklós több gyorsasági szakaszt nyert nála. Neki ezúttal csak Vincze Ferencre kellett figyelnie (miután Velenczei Ádám idejekorán búcsúzott), és bár a szombati egy szakaszgyőzelemhez vasárnap hozzátett még hármat – most nem ez volt a lényeg. Hanem a végső siker.

„Nem akartam kockáztatni, a bajnoki cím volt számomra a legfontosabb – nyilatkozta a nap végén Östberg. – Az utolsó szakasz rémálom volt, a ködtől alig lehetett valamit látni, de mi vagyunk a bajnokok, és ez a legfontosabb. Megnyertük az összes versenyt, amelyen elindultunk, tökéletes szezon volt.”

Az idényzárón Csomós Miklós végzett a második helyen (a tizenkét szakasz közül nyolcat megnyert), a bajnoki ponttáblázaton pedig Vincze Ferenc követi a norvégot. Mindketten méltán lehetnek büszkék a teljesítményükre.

ZEMPLÉN RALI, AZ OB 7. FUTAMA, SZERENCS
Abszolút végeredmény:
1. Mads Östberg, Jonas Johansson (norvég, svéd, Citroen C3 Rally2) 1:20:21.6, 2. Csomós, Nagy A. (RG Motorsport, Skoda Fabia R5) 2.7 másodperc hátrány, 3. Vincze, Németh G. (Korda Racing, Skoda Fabia Rally2) 47.6 mp h.
A végeredmény. Bajnok: Mads Östberg, Jonas Johansson 251.4 pont, 2. Vincze, Németh 200.7, 3. Velenczei, Vánsza (Topp-Cars, Skoda Fabia Rally2) 172.5

2023.01.12 15:21:42

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.

2022.03.21 15:45:35

Egyéb autó-motor MTI, V. Á.

A Honda klasszisa Twitter-oldalán azt írta, szerencsére jól van, csak elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy nem indul el az Indonéz Nagydíjon.