Rali ob: Mads Östberg nyerte meg a Mecsek ralit

Vágólapra másolva!
2022.06.25. 18:52
null
Mads Östberg és Patrik Barth ünnepel (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Mads Östberg megnyerte a kedvenc magyar versenyét – a WRC2 norvég világbajnoka megismételte tavalyi sikerét a Mecsek ralin, ám az összetettben továbbra is Vincze Ferenc áll az élen.

 

Trükkös verseny volt – és ha egy világbajnok mondja ezt, akkor így is van. Főleg akkor, ha történetesen ez a világbajnok, jelesül a norvég Mads Östberg meg is nyeri az ominózus versenyt, a Mecsek ralit. Volt itt tényleg minden: pénteken sötétben fejezték be a párosok a száguldást, szombaton pedig korán kezdték, és a norvég pilóta már rögtön az első gyorsaságin az élre állt, és attól kezdve nem is engedte ki a kezéből a vezetést.

„Megnyertük a versenyt, úgyhogy elégedettek lehetünk – mondta Östberg. – Trükkös verseny volt, nem mindig találtam a ritmust, de örülök, hogy itt lehetek. A nehéz pénteki nap után az tartotta bennem a lelket, hogy van még egy nap. Ráálltam a gázra, átvettem a vezetést, utána pedig próbáltam megőrizni az előnyt. Pécs már tavaly is nagyon tetszett, jók a gyorsaságik, a hatos és a kilences gyorsasági pedig azt az adrenalint adja nekem, amit keresek a raliban.”

A korábbi abszolút bajnok Vincze Ferenc azzal a feltett szándékkal érkezett Pécsre, hogy megnyeri a versenyt, de ha nem sikerül, legalább megtartja a vezető pozíciót a bajnokságban, és a lehető legtöbb pontot gyűjti – nos, ezúttal utóbbi cél volt a reális. Pedig mindent megtett, állt a gázon, és az utolsó előtti szakaszon a harmadikról a második helyre zárkózott fel, de Östberget nem tudta megszorongatni.

„Ez volt a maximum: a kocsinak is, nekünk is” – nyilatkozta Vincze a célban, és ha ez így van, ennél aligha kívánhatott többet. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az idei összes futamot a második helyen fejezte be.

A dobogó harmadik fokára a pénteket vezető pozícióban záró Velenczei Ádám állhatott, aki egy kicsit bosszankodott amiatt, hogy lassító-érintés miatt tíz másodperces büntetést kapott és emiatt elveszítette a második helyét. Egy power stage győzelemmel (és az ezért járó plusz pontokkal) kárpótolta magát, emiatt volt oka az örömre, meg azért is, hogy stabilizálta pozícióját az élmezőnyben, s ha ez nem lenne elég, csütörtökön megszületett kislánya, Alíz, akinek rögtön egy kupával kedveskedhet. „Semmi kalandunk nem volt, az az egy lassító, három méterrel később fékeztem, és már nem fértünk be. Amúgy minden jó volt: karcmentes a gép, úgyhogy most már lehet a kicsivel foglalkozni: a jövő hét az övé” – mondta Velenczei.

Mindenképp meg kell említeni, hogy a Citroen WRC-vel Bútor Róbert három szakaszgyőzelmet is aratott, ám ahogy mindig, ezúttal is kiállt a versenyből az utolsó gyorsasági után – hogy ne vegyen el pontokat a bajnoki címért küzdőktől.

Folytatás négy hét múlva a Székesfehérvár–Veszprém ralival.

MECSEK RALI, AZ OB 4. FUTAMA, PÉCS
Abszolút végeredmény:
1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, Citroen Rally Team Hungary, Citroen C3 Rally2) 1:10:15.2, 2. Vincze, Németh (Korda Racing, Skoda Fabia R5) 13.9 másodperc hátrány, 3. Velenczei, Vánsza (Topp Cars Racing, Skoda Fabia Rally2 Evo) 18.8 mp h.

A pontverseny állása: 1. Vincze 118.8, 2. Velenczei 117.8, 3. Östberg 109.8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik