Rali: Motivál, hogy esélyesek vagyunk – Herczig Norbert

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 10:55
null
Herczig Norbert azt ígéri a magyar szurkolóknak, hogy Ferencz Ramónnal együtt nagyon fognak sietni (Fotó: fiaerc.com)
A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős egész évben azt várta, hogy hazai közönség előtt versenyezzen – most eljött ez a hétvége, az Európa-bajnokság mezőnye Nyíregyházán készülődik a pénteki rajtra, s a magyar páros számára nagy tétje van a viadalnak, hiszen ha jó eredményt ér el, megközelítheti az összetett dobogót.


– Készen áll a nagy ütközetre?
– Persze, ha most rögtön kezdődne, azt sem bánnám – válaszolta a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert, aki navigátorával, Ferencz Ramónnal harcban áll az év végi dobogóért a rali Európa-bajnokságon, amelynek magyar futamát a hétvégén tartják Nyíregyháza környékén. – Túl vagyunk egy nagyon hosszú teszten, még hosszabbon is, mint terveztük – a szokásosnál sokkal tovább tartott megtalálni az optimális beállítást, de nagyon hasznos volt, mert így többet ültem a versenyautóban. Aztán részt vettünk egy közönségtalálkozón meg Patrik fiam hivatalos tesztjén az új kocsival, de azon csak a háttérben, mert jó kezekben van: a Toksport színeiben, vagyis Mikkelsen csapatában versenyez a hétvégén.

– Jó itthon?
– Nagyon! A sportbírók régi ismerősként üdvözölnek, ráadásul az anyanyelvünkön – ez mindennél többet ér, erre vártunk az év eleje óta. Mindig is szerettünk itt versenyezni, de most, hogy már több éve az Európa-bajnokságon szerepelünk, nagyon élvezzük ezt az egy hazai viadalt, és azt, hogy ennyien szorítanak nekünk.

– Pénteken az ünnepélyes rajtceremóniával elkezdődik a verseny. Fokozódnak az izgalmak?
– Igen, és engem nagyon motivál, hogy esélyesek vagyunk a jó eredményre, s hogy harcban állunk az év végi dobogós helyezésért. Szoros a küzdelem, de ahhoz, hogy előrébb lépjünk, jó eredmény szükséges, úgyhogy nem lehet csak úgy kocsizni, hanem támadni kell! S ebben a hazai nézők segíthetnek, a biztatásuk tizedmásodpercekben lesz mérhető. Igazából az év elejétől kezdve ezt a ralit vártuk a legjobban, és nem véletlenül – hazahúz a szívünk.

– Amióta az Európa-bajnokságon versenyeznek, most alakul a legjobban az idényük.
– Valóban ez az első olyan év, amikor igazán a saját tempónkból tudunk versenyképesek lenni, ráadásul ennyire sűrű, ennyire megerősödött mezőnyben. Álltunk dobogón, és ami legalább ennyire fontos: sokat gyorsultunk murván. Az elmúlt évek megmutatták, hogy aszfalton sokkal közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint murván, a tesztprogramunknak köszönhetően azonban utóbbi talajtípuson is közeledtünk. Aszfalton egyszer harmadikok, egyszer negyedikek lettünk, ami azt mutatja, megérkeztünk az élmezőnybe.

– Mi változott?
– Nyilván számít, hogy visszaültünk a Skodába, hiszen pályafutásom nagy részét ezzel a márkával töltöttem, és az R5-ösök közül is ezzel mentem a legtöbbet. Számít továbbá, hogy Ramónnal ez a negyedik közös évünk, de talán a legtöbbet az számít, hogy olyan helyszínekre térünk vissza, amelyeken már versenyeztünk – ez magabiztosságot ad. Amikor úgy mentünk oda a római versenyre, hogy a pályák kilencven százaléka megegyezett az elmúlt két év szakaszaival, és kvázi csak le kellett porolni az itinert, az nagyon sokat hozott. Hiába mész oda ugyanis egy utcai autóval pályát bejárni, az nem ér annyit, mint amikor már versenyeztél az adott pályán.

– Az idén nagyon sűrű volt a mezőny, talán még sűrűbb, mint az elmúlt években. Egyetért?

– Abszolút. Andreas Mikkelsen kiemelkedett a mezőnyből, de neki bármelyikünknél nagyobb rutinja van. Jó néhány évet töltött gyári csapatoknál, több ezer kilométer van a kezében és a lábában, hiszen a Pirelli tesztpilótája, úgyhogy folyamatosan autóban ül. A többi párossal azonban fel tudtuk venni a versenyt, és azt gondolom, nagyon jó esélyünk van rá, hogy harmincöt év után az abszolút értékelésben egy magyar páros újra felállhasson az év végi dobogóra. Az utolsó két versenyen dől el, hogy így lesz-e.

– Mit ígér a magyar szurkolóknak?
– Azt, hogy nagyon fogunk sietni. Az elejétől nyomni kell a gázt, nincs lehetőség a taktikázásra, igaz, a leghosszabb gyorsaságin van körülbelül négy kilométernyi murvás rész, ami defektveszélyes – ott nagyon észnél kell lenni. A feladat adva van, más kérdés, hogy a megoldásához három világbajnokkal kell felvenni a versenyt.

 



AZ EB ÁLLÁSA 6 FUTAM UTÁN
Abszolút sorrend:  1.. Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson (norvég, Skoda Fabia Rally2 Evo) 176 pont, 2. Marczyk, Gospdarczyk (lengyel, Skoda Fabia Rally2 Evo) 105, 3. Llarena, Fernández (spanyol, Skoda Fabia Rally2 Evo) 102, ...5. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (magyar, Skoda Fabia Rally2) 83

A RALLY HUNGARY PROGRAMJA
Péntek

18.00: ünnepélyes rajtceremónia, Nyíregyháza, Kossuth tér
19.00: szuperspeciál, Máriapócs, Rabócsiring
Szombat
7.30: a versenynap rajtja (6 gyorsasági szakasz)
Vasárnap
7.00:  a versenynap rajtja (7 gyorsasági szakasz)
Össztáv: 966.88 km, ebből a gyorsasági szakaszok hossza: 192.01 km

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik