MotoGP: Oliveira nyert Mandalikában, ő ugrott a legjobban az ismeretlenbe

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 13:05
null
Várni kellett rá, de csak elrajtolt a MotoGP-futam is (Fotó: motogp.com)
Az esőűzés működött, így egy óra tizenöt perc késéssel végül elrajtolhatott Lombok szigetén, Mandalikában az Indonéz Nagydíj, ami teljesen ismeretlen helyzet elé állította a versenyzőket, akik ennyire vizes pályán egyszer sem motoroztak a hétvégén. A köridők meglepően jók voltak a száraz viszonyokhoz képest, azaz hiába esik szét a pálya továbbra is, vízen is jól tapad.

A Moto2-eseket már a rajtrácson érte a hír, hogy a pálya állapota miatt az eredeti táv 2/3-át kell csak teljesíteniük, a MotoGP-sek pedig nem sokkal ezután értesültek arról, hogy a futamukat 27 körről 20-ra (azaz a 3/4-edére) rövidítették.

Ennél bővebb információt nem közöltek, így csak a Moto3-as pilóták nyilatkozataiból lehetett következtetni, hogy az egyébként újraaszfaltozott szakasz elejével, azaz a 17-es kanyarral akadtak ismét gondok, egész pontosan ismét elkezdett széthullani a pálya. Joan Mir már rendes lyukakról számolt be a futam után, Álex Rins pedig a bőrruhája levételekor szembesült vele, hogy az tele van fekete kövekkel, pályadarabokkal.

Az első nyilatkozatok alapján „jól jött” az eső, mert száraz körülmények között a 20 kör is necces lett volna.

Az eső, ami a Moto2-esek futama alatt még csak szemerkélt, de utána megérkezett az igazi trópusi vihar, amit a közvetlenül a pálya mellett becsapódó villámok tettek még „izgalmasabbá”.

A helyiek szerencsére tudják, hogy ilyenkor mi a teendő, így lehettünk szemtanúi annak, hogy egy esősámánnő (Pawang Hujan) jelent meg a bokszutcában, majd a célegyenesben, hogy elűzze a felhőket.

Persze nem lehetünk biztosan abban, hogy neki vagy Fabio Quartararo verziójának köszönhetjük végül, hogy láthattunk versenyt.

És akkor nézzük, hogy mi történt a futamon!

Csapattársa katari rajtját elirigyelve ma Miguel Oliveira lőtt ki legjobban a startnál, a hetedik helyről azonnal a másodikon találta magát a poleman, Fabio Quartararo mögött.

Franco Morbidelli és Joan Mir is nagyon jól rajtoltak, előbbi a 14-ikről a 7-ik, utóbbi a 17-ikről a 9-ik helyre jött fel azonnal.

Oliveira saját bevallása szerint is hamar fel tudta venni a ritmust, amit a vizes pálya engedett, így a második kör elején átvette a vezetést. A kör végén azonban már Jack Miller haladt az élen.

Valószínűleg ez volt az a pont, ahol mindenki azt gondolta, hogy a verseny le is futott, és az esőmenő ausztrál behúzza a nagydíjat. De nem így történt. A KTM-es az ötödik körben úgy érezte, hogy nincs szüksége egy referenciapontra maga előtt, ennél gyorsabban is tud menni. Többet nem is tudott más beleszólni az elsőségbe.

Fabio Quartararo nem arról híres, hogy jól menne esős körülmények között, így annyira nem is volt meglepő, hogy néhány kör alatt az ötödik helyig csúszott vissza. Talán nem csak mi, de ő maga is lemondott a jó eredményről egy pillanatra.

Ami a segítségére volt mégis, az a kiemelkedően jó tapadás, nemcsak szárazon, hanem vízen is. A verseny leggyorsabb köre a regnáló világbajnok nevéhez fűződik, amit a 17-ik körben futott meg, és amely csupán 7.7 másodperccel volt lassabb, mint a szárazon futott pole pozíciós kör.

„Tíz másodpercen belül lenni a száraz időhöz képest, az már nagyon gyors, a mostani még annál is gyorsabb volt” – mondta a francia, aki végül remek ritmust fogott a futam második felében.

A 12-ik kört követően csupán egyetlen alkalommal futott lassabb kört, mint az élen haladó Oliveira, és a 16-ik körben már a második helyen haladt.

A portugál tudott reagálni a távolban közeledő veszélyre, így négy másodperces előnyének több mint a felét sikerült megőriznie végül.

Quartararo maga sem számított ilyen eredményre, és arra, hogy a leintés után első, teljesen vizes versenyen elért pódiumának örülhet majd.

Jack Miller hátsó gumija nem bírta a kiképzést, így az aussie végül a dobogóról is lemaradt, aminek legalsó fokára Johann Zarco állhatott fel, és zárt a legjobb ducatisként.

A gyári ducatisok, de talán mondhatjuk, hogy a bolognai pilóták szinte mindegyike jobb versenyre számított, hiszen motorjuk eddig híresen jól teljesített vízen.

A mindössze egy pontot szerző Pecco Bagnaia szerint nem a motorral volt a gond, és még csak nem is vele, ezért nem érti, hogy miért ment el alatta folyton a motor eleje. Nem nehéz kitalálni, hogy mire célozhatott, bár még csak véletlenül sem hagyta el olyan a száját, hogy a gumit hibáztatná.

Jorge Martín a nyolcadik körben bukott, miután az egyes kanyar féktávján egy vízátfolyáson elvesztette az irányítást.

Az ötödik és hatodik helyen célba érő suzukisok (Rins, Mir sorrendben) szolid eredményt könyvelhettek el. Mindkettőjüknek a motor elejével voltak necces pillanataik, és Mir csak azt bánta, hogy nem 27 körös volt a futam, mert Zarcóhoz hasonlóan neki is a második felére állt össze a tempó.

Franco Morbidelli légüres térben teljesítette a viadalt, tíz másodperccel mögötte viszont komoly meccs zajlott a nyolcadik helytől lefele a pontszerző helyekért.

A futam során volt testvérharc az Espargaró és a Binder famíliában is, meg úgy nagyjából mindenki harcolt ott mindenkivel a verseny egy-egy adott pontján.

A legnagyobb meglepetést mindenképp Darryn Binder okozta, aki a Moto3-ból feljőve, élete második MotoGP-futamán valami egészen kiemelkedőt nyújtott. A top10-es helyezés már önmagában sem szorul magyarázatra, de ha azt is hozzátesszük, hogy két körrel a leintés előtt még nyolcadik volt, akkor tényleg le a kalapot.

Milyen kár, hogy pont a báty miatt veszített két helyet is a végén, ám mint tudjuk, a pályán nincs barátság és bizony testvéri előzékenység se.

Az első futamot megnyerő Enea Bastianini végül 11-ik lett, így két ponttal továbbra is vezeti az összetett Brad Binder előtt.

Az első futamot megnyerő Enea Bastianini végül 11-ik lett, így két ponttal továbbra is vezeti az összetett Brad Binder előtt, akiről kiderült, hogy nem más okozta a gyenge szereplést ma, minthogy nem működött a hátsó ültető rendszere. Pontosan még nem tudják, hogy mi történt, de minden egyes kigyorsításnál összeült a motor eleje, így gyakorlatilag egy chopperrel kellett megküzdenie.

A legjobb hondásként Pol Espargarót intették le, csupán két tizeddel Álex Márquez előtt.

EREDMÉNYEK
INDONÉZ NAGYDÍJ
MotoGP (20 kör, 86.10 km)

1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 33:27.223 perc
2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 2.205 másodperc hátrány
3. Johann Zarco (francia, Ducati) 3.158 mp h.
Az állás: 1. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 30 pont, 2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 28, 3. Quartararo 27

MOTO2: SPORTTÖRTÉNELMI GYŐZELEM A LERÖVIDÍTETT FUTAMON

A Moto2-esek már a rajtrácson voltak, amikor a versenyigazgatóság bejelentette, hogy a pálya állapota miatt 2/3-ra csökkentik a versenytávot, azaz 25 helyett csak 16 kört teljesít majd a mezőny. Mivel ilyenkor már nem lehet a motorokhoz nyúlni, arra sem volt lehetőség, hogy kivegyenek az üzemanyagból, de nyilván mindenki ugyanolyan feltételekkel kezdhetett neki a futamnak. Ha ez nem lett volna elég, akkor a bemelegítő körön csöpögni kezdett az eső, ami végig kitartott a verseny során.

A rajtot a negyedik helyről induló Somkiat Chantra kapta el a legjobban, aki az első kanyarban már vezetett. A váratlan meglepetés nem csak a pillanat műve volt, Chantra ugyanis azonnal lopni kezdte a tizedeket, és öt kör után már közel két másodperccel vezetett.

Az utolsó körökben ugyan csökkent az időközben három másodpercesre duzzadó előnye, de így sem tudták őt megközelíteni a többiek.

Chantra ezzel a győzelemmel sporttörténelmet írt, hiszen ő az első thai futamgyőztes a sportág történetében minden kategóriát beleértve. Mindezt úgy, hogy a szezonnyitót kézsérülés miatt ki kellett hagynia.

A második helyért a katari dobogósok voltak harcban, egészen a hetedik körig, amikor Sam Lowes leszakadt a Celestino Vietti, Arón Canet duóról. A spanyol ezúttal sem talált fogást az olaszon, aki végül 1.1 másodperces előnnyel ért célba.

Vietti vb-s karrierje, Canet pedig Moto2-es pályafutása során először állhatott dobogóra két egymást követő versenyen.

Moto2 (16 kör, 68.96 km)
1. Somkiat Chantra (thaiföldi, Honda) 25:40.876 p
2. Celestino Vietti (olasz, Kalex) 3.230 mp h.
3. Arón Canet (spanyol, Kalex) 4.366 mp h.
Az állás: 1. Vietti 45 pont, 2. Canet 36, 3. Sam Lowes (brit, Kalex) 29

MOTO3: ESÉLYESHEZ MÉLTÓAN

A tavalyi bajnokság második helyezettje, a téli teszteken is végig jól szereplő Dennis Foggia végre büntetés nélkül vághatott neki a futamnak. A hatodik helyről rajtolva kellett neki néhány kör, hogy átverekedje magát a körülötte lévőkön, de miután a negyedik körben átvette a vezetést, már a nyomát sem láthatták a többiek. 5.6 másodperces előnyéből 2.6 maradt a végére, ám az év végi elszámolásnál csakis a bajnoki pontok számítanak.

Már a rajt előtt akadt dráma, a második pozíciót megszerző Diogo Moreirának ugyanis gondja akadt a motorral, így a bemelegítő kört csak a bokszutcából, a futamot pedig csak a rajtrács végéről kezdhette meg. Végül a kilencedik helyről fel kellett adnia a futamot.

A rajtot Andrea Migno, valamint Izan Guevara is remekül kapta el, és sokáig mindketten esélyesek voltak a dobogóra, sőt egymással harcoltak a második helyért négy körrel a leintés előtt. Ennek köszönhetően a fél tucat versenyzőből álló boly, amit már éppen kezdtek leszakítani magukról, megint a nyakukon volt.

Az utolsó körök igazi, szokásos Moto3-as őrületet hoztak, nem kevés ütközéssel. Jaume Masia és Migno többször is összeértek, így az olasz visszacsúszott a hetedik helyre. De az események itt még messze nem értek véget számára. Az utolsó körben ugyanis Szaszaki Ajumu rendesen felöklelte őt a 10-es kanyarban. A japánt a mutatványért hosszú körös büntetéssel „jutalmazták”, amit az Argentin Nagydíjon kell majd végrehajtania.

A harmadik helyen végül a pole-ból rajtoló Carlos Tatayt intették le, amire talán nem is kapnánk fel a fejünket elsőre, de a spanyolnak is igen mozgalmas futama volt. Egy gyenge rajtot követően csupán az ötödik helyre tudott besorolni, majd a 9-es kanyar levágása miatt egy hosszú körös büntetést kapott, ami után a 14-ik helyre esett vissza a tizedik körben.

Ekkor viszont azt mondta magának: „akarod a pódiumot vagy akarod a pódiumot?”. Mivel az edzések alapján azt érezte, hogy megvan a tempója, nem is volt kérdés, hogy küzdeni akar és küzdeni fog. És bár körökön keresztül nem érezte, hogy közeledne a kitűzött célhoz, végül mégis sikerült, így életében először állhatott fel világbajnoki dobogóra.

Tatay nehéz szezonokon van túl, tavaly még az is megfordult a fejében, hogy felhagy a motorozással. De jelenlegi csapatfőnöke, Florian Prüstel meglátott benne valamit, amit a spanyol most meg is hálált.

Az első sorból rajtoló hazai pilóta, Mario Aji végül 14-ik lett, ami így is a legjobb eredmény, amit indonéz versenyző valaha elért a világbajnokságon. Doni Tata Pradita kétszer végzett a 15. helyen korábban.

Moto3 (23 kör, 99.13 km)
1. Dennis Foggia (olasz, Honda) 38:51.668 p
2. Izan Guevara (spanyol, Gas Gas) 2.612 mp h.
3. Carlos Tatay (spanyol, KTM) 3.639 mp h.
Az állás: 1. Foggia 34 pont, 2. Sergio García (spanyol, Gas Gas) 33, 3. Guevara 28

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik