MotoGP: Marc Márquez idén már nem ül motorra – hivatalos

2020.11.10. 12:47
null
Marc Márquez idén már nem ül motorra (Fotó: AFP)
„Idén már nem fogok versenyezni. Miután az orvosokkal és a csapatommal mérlegeltük a karom állapotát, úgy döntöttünk, hogy a legjobb választás az, ha jövőre térek vissza. Ideje folytatni a gyógyulást. Köszönöm az üzeneteket és a támogatást. Várom a 2021-es visszatérést” – jelentette be a hatszoros MotoGP-világbajnok Marc Márquez.

 

Így szól a nyolcszoros világbajnok közösségi médiafelületein megosztott szűkszavú nyilatkozata. Meglepetést nem okozott a bejelentés, mindez már sejthető volt, amikor egyik kedvenc pályáján, a Motorland Aragoni fordulókon sem tért vissza.

Hogy mi igaz a spanyol sajtón keresztül megszellőztetett és a depóban is keringő pletykáknak, miszerint Márquez gyógyulása nemcsak lassabban halad a vártnál, de nagyobb a baj annál, mint amit hivatalosan is tudni lehet, arra idővel választ kapunk.

Mindenesetre Márquez most a legokosabb döntést hozta meg, bárcsak első műtétje után egy héttel is így döntöttek volna... Ha minden a tervek szerint halad, a gyógyulása és a MotoGP-s menetrend is, akkor februárban a sepangi téli teszten láthatjuk őt újra MotoGP-s motoron.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
Tegnap, 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59