MotoGP: az utolsó tánc, tizenöt pilóta hat tizeden belül

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 07:32
null
Jól kezdődött Johann Zarco hétvégéje Portimaóban (Fotó: AFP)
Johann Zarco zárt az élen a szezonzáró futam első edzésnapján, az eddigi legőrültebb és talán legnehezebb pályán a MotoGP-naptárban. A francia nem tagadta, hogy másokat követve, őket referenciaként használva futotta meg gyors köreit Portimaóban, ami egy új pályán mindig nagy segítség, főleg a nem belátható kanyarokban.

„A célom az, hogy holnap reggel bekerüljek egyből a Q2-be. Ehhez 1:39 alját kell majd menni, sőt lehet, hogy lesznek néhányan, akik 1:38-as kört mennek” – mondta Zarco, aki utolsó hétvégéjét tölti az Esponsorama csapatnál, hiszen jövőre már a Pramac Racingnél folytatja ducatis pályafutását.

„Ha szombaton is versenyképes tudok maradni, akár a pole pozícióért, akkor vasárnap a pódium lehet a cél” – tette hozzá.

Ahogy minden pályán, itt is fontos lesz a rajtpozíció, de ez napjaink MotoGP-jének az egyik sajátja. Mivel ezen az aszfaltcsíkon még nem versenyeztek, így kérdés, hogy mik lehetnek az előzési pontok. A francia szerint a 11-es és a 13-as kanyar a legesélyesebb erre.

A mezőny egyelőre nagyon egyben van, az első tizenöt versenyzőt kevesebb mint hat tized választja el egymástól kétszer 70 perc szabadedzés után. Az új helyszínre való tekintettel ugyanis a szokásos 45 perc helyett 25 perccel tovább gyakorolhattak a legnagyobbak, míg a két kisebb kategória edzései 40 helyett 55 percesek voltak pénteken.

A második helyezett Maverick Vinales régen érezte olyan jól magát a motoron, mint az első edzésnapon. „Legutóbb Misanóban éreztem így magam a motoron, mind a két versenyen. Jó esélyünk van arra, hogy élvezzem a motorozást. Sok mindent meg kell még értenünk, mert néhány kanyar kimondottan nehéz ezzel a motorral. De szeretném mindenképp pozitív érzésekkel befejezni ezt a szezont” – nyilatkozta Vinales.

Aleix Espargaró nagyon nem örült a fent említett hosszabb edzéseknek, hiszen így elveszett az az előny, amivel az Aprilia még rendelkezik koncessziós joga okán, azaz, hogy ők MotoGP-s motorokkal tesztelhettek itt nemrég.

„Versenyről versenyre fejlődünk, az utóbbi három-négy futamon erősebbnek éreztem magam, mint az egész idény alatt. Nagyon boldog vagyok, hogy ma a legjobb három között végeztem. Holnap sokkal jobbak lesznek a köridők, mindenki gyorsulni fog, ahogy javul a tapadás. Utolsó verseny, az utolsó tánc idén. Szeretnék az első két sor valamelyikéből rajtolni, és akkor a top hat is elérhető lehet a futamon.”

A legjobb KTM-esként Brad Binder zárt ötödikként, akit a friss világbajnok, Joan Mir követ. Andrea Dovizioso a legjobb ducatis jelenleg hetedikként, míg a legjobb hondás Stefan Bradl már éppen kiszorult a legjobb tíz közül.

A Moto2-eseknél kisebb meglepetésre Luca Marini zárt az élen (legutóbb szeptember végén, a barcelonai időmérőn nyert meg egy edzést), mögötte Sam Lowes végzett, aki továbbra is hatalmas fájdalmakkal motorozva próbálja életben tartani világbajnoki reményeit.

A Moto3-asoknál Albert Arenas volt a pénteki nap leggyorsabbja, ami nagy löketet adhat neki a végső győzelem megszerzéséhez.

Az Algarve International Circuit élete nagyon fellendült a koronavírus járvány okozta kényszerű naptármódosításoknak köszönhetően, hiszen egy hónappal ezelőtt az F1-esek debütálását láthattuk itt.

Az ő első edzésnapjukon 120 kört töröltek pályaelhagyás miatt, a MotoGP-sek ennek a számnak nagyjából a felét érték ma el. A pilóták tehát még sok helyen tapogatóznak, hogy pontosan hol, hogyan kellene menni ezen a pályán.

Hogy miért nehéz ez az aszfaltcsík és milyen a hangulat Portimaóban, arról munkatársunk mesél az alábbi videóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik