MotoGP: a Dorna szerint a Suzuki csak úgy nem hagyhatja el a sorozatot

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.05.04. 16:22
null
Fotó: Suzuki Ecstar
Másfél nap telt el a sokkoló hír kiszivárgása óta, miszerint a Suzuki másodszor is távozik a MotoGP-ből. A Dorna kedden közleményben reagált, az NSO pedig további részleteket is kiderített a bejelentés körülményeiről.

 

„A közelmúltban napvilágot látott pletykák után, miszerint a Suzuki kilép a MotoGP-ből 2022 végén, a Dorna Sports hivatalosan is felvette a kapcsolatot a gyárral, hogy emlékeztesse arra, miszerint a MotoGP-ben való versenyzés kapcsán létrejött szerződés feltételei nem teszik lehetővé, hogy ezt a döntést egyoldalúan meghozza.”

A közlemény megfogalmazása igen egyértelmű üzeneteket hordoz magában.

„Pletykákra” reagálnak, ami azt jelenti, hogy a Suzuki nem kereste meg, nem értesítette őket, nem egyeztetett a Dornával és annak elnök-vezérigazgatójával, Carmelo Ezpeletával.

Továbbá az is egyértelmű, hogy a Dorna nem fog csak úgy fejet hajtani a japánok döntése előtt. Ha jogi útra nem is viszik a dolgot, az biztos, hogy a hamamatsui gyárnak jelentős lelépti díjat, értsd eurómilliókat kell majd fizetnie.

Nem ez az első alkalom, hogy a Suzuki egyik pillanatról a másikra kitalálja, hogy nem kíván tovább részt venni a világ legelitebb kétkerekű versenysorozatában.

De persze nem a Suzuki az első, amely hasonló döntést hoz; 2008-ban a Kawasaki, azt megelőzően az Aprilia is felhagyott már a királykategóriával, hogy csak a 2000-es éveket említsük.

A kawasakis eset kimondottan rosszul érintette a Dornát, így 2016-tól már nem a gyártókat tömörítő szervezettel (MSMA), hanem magukkal a gyárakkal szerződik, ezért is tud jelen esetben jelentős retorziót alkalmazni a sorozat szervezője és jogtulajdonosa.

A hivatalos megkeresés a Dorna részéről tehát megtörtént, de válasz egyhamar nem várható, Japánban ugyanis éppen az ún. Arany Hét négynapos ünnepsorozat zajlik, azaz május 5-ig hivatalosan minden iroda és cég zárva tart.

Pénteken veszik fel újra a munkát, de nem lepődnénk meg, ha hétfőig nem érkezne hivatalos közlemény a gyártól.

Különböző források arról szólnak, hogy a Suzuki Motor Corporation elnöke, Szuzuki Tosihiro fejében meg sem fordult elhagyni a MotoGP-t, azonban az igazgatótanács más döntést hozott.

Hogy mennyire váratlan döntés született, azt jól mutatja, hogy a márka spanyolországi vezetője múlt hétvégén Jerezben járt, hogy jelezze Carmelo Ezpeletának az elnök úr látogatási szándékát a Katalán Nagydíjon.

Az NSO megkereste a Suzuki 2020-as világbajnoka, Joan Mir menedzserét, és arról érdeklődött, ő mikor értesült hivatalosan a döntésről.

„Semmikor, még nem közöltek velem semmit sem hivatalosan – kezdte Paco Sánchez hétfőn, aki egyébként maga is ügyvéd. – A mai napot még megvártam, de mivel sem cáfolattal, sem megerősítéssel nem kerestek meg, mostantól semmivel sem tartozom nekik.”

„Az én feladatom mostantól csak és kizárólag az, hogy Joannak megpróbáljam a lehető legjobb helyet és motort megszerezni a következő évre. Mert a mindenféle híresztelésekkel ellentétben semmilyen aláírt szerződésünk sincs sem a Hondával, sem mással. Igazából tárgyalásokat sem folytattam velük, mert októbertől azon dolgoztam, az volt az elsődleges cél, hogy Joan a Suzukinál maradjon.”

Sáncheznek múlt hétvégén Jerezben, egy héttel korábban Portimaóban is több megbeszélése volt Szahara Sinicsivel, a Suzuki MotoGP-s projektvezetőjével és Livio Suppo csapatfőnökkel, olyannyira, hogy már megegyezés közeli állapotban voltak.

Nemcsak a Dorna, a versenyzők és azok menedzserei, de maga a csapatvezetés sem tudott semmiről. Sőt, az alakulat szponzorait is sokként érte a hír, egymástól és a menedzserektől próbáltak információt szerezni hétfő este.

Sok millió eurós lelépti díj ide vagy oda, nem valószínű, hogy a japán cég vezetősége meggondolja magát, azonban arra kíváncsiak vagyunk, hogy Szuzuki úr ezek után tényleg elutazik-e a barcelonai futamra.

Bár a sorozat nyilván túléli ezt az érvágást is, nem túl jó a történet optikája. Hiszen látják a befektetők, a szponzorok, sőt a többi márka is.

Éppen ezért a korábban említett közleményben a Dorna kiemelte, hogy hatalmas az érdeklődés a királykategória iránt, és a hír után azonnal számos megkeresést kaptak.

A döntés, miszerint feltöltik-e a megüresedő helyet, érthető módon még nem született meg, de Ezpeletát ismerve, már legalább három különböző terv van a fejében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik