Kamion Eb: Mintha szaunában ülnék – Kiss Norbert

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 18:03
null
Kiss Norbert (Fotó: Meder István)
Az eddigi nyolc futamból ötöt megnyert, így a kamion Európa-bajnokság éllovasaként várja a szlovákiai hétvégét a Révész Racing versenyzője, Kiss Norbert.

Kevés ilyen gyors pálya van a gyorsasági kamion kontinensbajnokság versenynaptárában, mint a Slovakiaring, de aki ismeri Kiss Norbertet, pontosan tudja, hogy a háromszoros Európa-bajnok magyar nem riad vissza a kihívásoktól, sőt, elébük is megy. Az elképesztő hungaroringi hétvége után, ahol szombat éjszaka romjaiból kellett újjáépíteni az MAN-t, a Révész-csapat a „törésteszt” legapróbb nyomait is eltüntette, úgyhogy a versenygép szebb és jobb, mint új korában.

„Nagyon jó a hangulat a csapatban, az autón pedig már nyoma sincs a törésnek, tökéletes állapotban várja a hétvégét – mondta Kiss Norbert. – Az ellenfelek mellett a hőséggel is meg kell küzdenünk, kint harminchét fok van, a kamionban hatvan körül: olyan, mintha egy szaunában ülnék.”

Ezen a pályán hosszúak az egyenesek és gyorsak a kanyarok, ezért a fékhűtéssel nem lesz gond, a motorra és legfőképpen a gumikra azonban annál inkább kemény próbatétel vár – utóbbi a siker egyik kulcsa is lehet.

„Szeretem ezt a pályát, egyedi a vonalvezetése, a mi naptárunkban nem sok ilyen gyors aszfaltcsík található – folytatta Kiss. – Az MAN-nel még nem versenyeztem itt, hiszen két év kihagyás után tért vissza a mezőny a Slovakiaringre, de a Mercivel több futamot is nyertem itt. Vezetjük a bajnokságot, úgyhogy önbizalommal telve érkeztünk meg az újabb helyszínre, ugyanakkor minden futam más, mindegyik más kihívást tartogat. A legjobb tudásunk szerint felkészültünk és lendületben is vagyunk, várjuk a szombati versenyeket.”

Érdekesség, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) világtanácsának jóváhagyását követően a kamionverseny-bizottság is jóváhagyta az Európa-bajnokság 2023-as technikai szabályzatát. Ennek értelmében a fenntarthatósági ütemtervvel összhangban a jövő évtől kezdve a jelenlegi, belső égésű motorokkal hajtott járművek mellett a teljesen elektromos és hibrid hajtások használatát is engedélyezik a sorozatban.

Ez újabb fontos lépés a fenntarthatóság szempontjából, ráadásul teret ad a lángelméknek, hiszen a Formula–1-en kívül gyakorlatilag a kamion Eb az egyetlen, ahol szabad a vásár: alig van megkötve a csapatok keze a fejlesztések tekintetében.

GYORSASÁGI KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG, SLOVAKIARING
Az állás 2 forduló (8 verseny) után:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 101 pont, 2. Lenz (német, MAN) 83, 3. Hahn (német, Iveco) 78

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik