Kamion Eb: átvette a vezetést az összetett pontversenyben Kiss Norbert

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 19:54
null
Kiss Norbert nagyszerű hétvégét zárt Mostban(Fotó: Meder István, archív)
Kiss Norbert remek hétvégét zárt Mostban, olyannyira, hogy átvette a vezetést a kamion Európa-bajnokság összetett pontversenyében.

 

Háromszor ünnepelt a dobogón Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság Mostban megtartott viadalán – kétszeres Európa-bajnokunk szombaton egy első és egy harmadik (akkor is elsőként haladt át a célvonalon, de utóbb 10 másodperces büntetést kapott), vasárnap pedig egy első és egy ötödik helyet szerzett.

„Az eredmény talán nem erre utal, de nehéz hétvége volt – mondta a Nemzeti Sportnak Kiss. – Szombaton az időjárás nehezítette meg a dolgunkat, mert hol eleredt az eső, hol felszáradt a pálya, ennek ellenére mindkét versenyt megnyertem, de a fordított rajtrácsos után kaptam tíz másodperc büntetést, mert összeértünk Kursimmal és ezt szabálytalannak ítélték. Pedig szerintem nem történt semmi drámai, mindketten mentünk tovább az eset után, egyáltalán nem olyan volt, mint amikor Hamilton kilökte Verstappent és ugyanennyire büntették. Vasárnap azért volt nehéz a főverseny, mert a második helyről rajtoltam, és meg kellett előznöm Jochen Hahnt, egy kicsit ki is akadt, pedig rögtön az első kanyarban odamentem, kívülről megtámadtam, aztán annyi, onnantól én vezettem. Összességében nagyon eredményes hétvége volt, az autó sem szenvedett nagy károkat, és a vezetést is átvettük az összetettben.”

Kiss utóbb őszintén bevallotta, nem számított rá, hogy le tudja dolgozni a tízpontos hátrányát, legfeljebb azt gondolta, hogy minimálisra csökkenti. Ehhez képest 13 pontot hozott a Hungaroring után vezető Sascha Lenzen, és immár hárommal megelőzi. Annak ellenére, hogy Most a csehek és a németek tesztpályája, olyan, mint Kissnek a Hungaroring. Ez pedig nagyon jó előjel a soron következő versenyhétvégék előtt, hiszen azt sem ő, sem az ellenfelek nem ismerik ennyire jól.

KAMION EB, 2. FORDULÓ, MOST
3. VERSENY
1. Kiss Norbert (magyar, Révész Racing, MAN)
2. Lacko (cseh, Freightliner)
3. Lenz (német, MAN
4. VERSENY
1. Sascha Lenz
2. Albacete (spanyol, MAN)
3. Brereton (brit, MAN)
...5. Kiss Norbert
Az Eb állása 7 futam után: 1. Kiss Norbert 84 pont, 2. Lenz 81, 3. Lacko 69

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik