B. Ö. B. 2021.06.20 00:02 Frissítve: 2021.06.20 13:06

Formula E: Wehrlein ért célba elsőként, de Di Grassié a győzelem

Úgy tűnt, hogy győzelemre tudja váltani a pole pozícióját Pascal Wehrlein a Formula E mexikói versenyhétvégéjének első futamán, ám a Porsche német versenyzőjét a technikai szabályok megszegése miatt a verseny leintését követően kizárták. A győzelem így Lucas di Grassié (Audi) lett, aki mögött a csapattársa, René Rast ért célba. A dobogóra még Edoardo Mortara (Venturi) állhatott fel.

Kettős győzelmet aratott az Audi a mexikói első versenyen (Fotó: DPPI)

 

Pascal Wehrlein nyerte meg a mexikói időmérőt, a Posche német versenyzője mellől Oliver Rowland, a harmadik pozícióból pedig Jake Dennis várhatta a piros lámpák kialvását a pueblai első versenyen. Rowland számára viszont már a rajt előtti percek sok izgalmat hoztak, hiszen probléma adódott a 22-es számú Nissan rádiójával, így az autót hosszasan szerelni kellett.

Rowland számára a rajt sem sikerült jól, és az első kanyarokban egészen a 14. helyig esett vissza. Ezzel szemben Wehrlein megtartotta a vezetést, mögé Maximilian Günther és Dennis zárkózott fel. Nick Cassidy még Rowlandnél is rosszabbul járt, hiszen a start utáni helyezkedésben hibázott, és az autója a falnak csapódott.


A Virgin mentésének az idejére a pályára küldték a biztonsági autót, ám szerencsére néhány percnél nem tartott tovább a versenyzés korlátozása. Nem sokkal a folytatás után többen felvették az első támadó módjukat – amikor az élen autózó Wehrlein is megtette ezt, visszaesett a harmadik pozícióba a BMW Andretti párosa mögé.

A német hamar „levadászta” Dennist, ám Günther csak akkor került ismét mögé, amikor a BMW versenyzője is felvette a támadó módot – a 10. körre egyébként sokan már túl másodszorra is megtették ezt. Egy körrel később Jean-Éric Vergne-t Alexander Sims tolta a falnak a csatájuk közben, s bár a francia magától vissza tudott térni a bokszutcába, fel kellett adnia a versenyt.

A 15. körben a második és harmadik helyen autózó BMW-versenyzők bonyolódtak csatába, ami helycserével végződött – Günther jött fel az élen magabiztosan autózó Wehrlein mögé. A következő körben viszont ismét a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután Alexander Lynn (a csapattársa előző körös „módszerével”) a falnak tolta Birdöt.



A brit versenyző lett a futam harmadik kiesője, a safety car néhány perc után elhagyta a pályát. Bár Wehrlein előnye eltűnt, az első helyet szépen megtartotta az újraindításkor. Hiába volt már csak kicsivel több mint 10 perc hátra a versenyből, Wehrlein egyáltalán nem lélegezhetett fel, hiszen a sportfelügyelők elkezdték vizsgálni, mert felmerült a gyanúja valamilyen technikai szabálytalanságnak.

Az utolsó percekben Wehrlein mögött alakult ki nagy csata, aminek a végén Edoardo Mortara örülhetett a leginkább, hiszen feljött a második helyre. Nem sokkal később azonban Lucas di Grassi elvette tőle ezt a pozíciót, aki mögé ezután a csapattársa, René Rast is felzárkózott.

Bár Wehrlein végül az első helyre hozta be a Porschét, a leintést követően kizárták – a győzelmet így Di Grassi örökölte meg. A brazil pilóta mellé Rast és Mortara állhatott fel a dobogóra. Pontot szerzett még Sims, Dennis, Da Costa, Vandoorne, Evans, De Vries és Lynn.

A vasárnapi program a harmadik szabadedzéssel veszi kezdetét magyar idő szerint 17.10-kor. Az időmérőt 18.45-től, a második futamot pedig 22.30-tól rendezik.

FRISSÍTÉS: Bár a futam után egy ideig nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen szabályt szegtek meg a Porschénál, azóta kiderült, hogy miért zárták ki Wehrleint, sőt, a csapattársát, André Lotterert is. A csapat ugyanis nem informálta a hivatalos gumiszállítót, a Michelint, hogy pontosan milyen gumikkal vágnak neki a futamnak a versenyzői, pedig a szabályok szerint ezt még a verseny megkezdése előtt meg kellett volna tenniük.

FORMULA E
MEXIKÓ, 1. VERSENY
1. Lucas di Grassi (brazil, Audi)
2. René Rast (német, Audi)
3. Edoardo Mortara (svájci, Venturi)
4. Alexander Sims (német, Mahindra)
5. Jake Dennis (brit, BMW Andretti)

A világbajnokság élmezőnye 8 futam után: 1. Robin Frijns (holland, Virgin) 62 pont, 2. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 60, 3. Nyck de Vries (holland, Mercedes) 59, 4. René Rast (német, Audi) 58, 5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 58, 6. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 54

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.