Formula E: Mortara nyert, és már vezet az összetettben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 00:44
null
Mortara győzedelmeskedett a második mexikói futamon (Fotó: Twitter/VenturiFE)
Edoardo Mortara (Venturi) aratott győzelmet a mexikói versenyhétvége második futamán, aminek köszönhetően átvette a vezetést az összetettben. Mögötte Pascal Wehrlein (Porsche), illetve Nick Cassidy (Virgin) végzett.

 

Oliver Rowland várhatta az élről a piros lámpák kialvását, és bár a rajt után sikerült megtartania a vezetést, a harmadik pozícióból startoló Edoardo Mortara először a második helyről elrugaszkodó Pascal Wehrleint utasította maga mögé, majd később a két támadómódját rövid időn belül felvevő britet is megelőzte.

Mortara ráadásul azt követően is az élen maradt, hogy ő is aktiválta a maga támadó üzemmódját, s sikerült némileg Rowlandot is leszakítania magáról. Hátrébb eközben több koccanás és kisebb incidens is történt az első nagyobb baleset azonban Nick de Vries és Lucas di Grassi nevéhez fűződött. Előbbi kénytelen volt feladni a futamot, míg utóbbit a sportfelügyelők kezdték vizsgálni, majd áthajtásos büntetéssel sújtották.

 

Di Grassi később aztán Sam Birdnek is nekikoccant, aminek következményeként utóbbi Sébastien Bueminek is nekiütközött. Rajtuk kívül Alexander Sims és André Lotterer is egymásra talált: a mahindrást a falnak szorította a vetélytársa.

WEHRLEINÉK FELLEBBEZTEK
Mint ismert, a német versenyző elsőként látta meg a kockás zászlót az első pueblai versenyen, ám utólag kizárták a versenyből, mert a csapat nem jelentette időben, hogy milyen gumikon rajtol. Ugyanebből az okból a csapattársát, André Lotterert is diszkvalifikálták. A Porsche azonban túl súlyosnak ítélte a büntetést, és a második futam előtt bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, így még nem lehet hivatalosnak tekinteni a szombati verseny végeredményét.

Az élen eközben Mortara előnye két másodperc közül mozgott már Rowland előtt, akit nem sokkal később Wehrlein is megelőzött. A németnek ezt követően brittel ellentétben sikerült közeledni Mortarára, s bő tíz perccel a kockás zászló megjelenése előtt már egy másodpercen belül haladt a svájcihoz képest. A Porsche pilótája azonban nem talált fogást Mortarán, miközben Rowland leszakadt az első kettősről.

A Nissan e.dams pilótája mögött eközben Nick Cassidy és Jake Dennis sorakozott az első ötösben, miután Jean-Éric Vergne az ötödik helyen hibázott, s csúszott meg, aminek eredményeként több pozíciót is bukott.

A csapattárs, António Félix da Costa viszont sokkal rosszabbul járt: a portugál csúnyán összetörte az autóját. Az eset miatt lengett a sárga zászló is, és úgy tűnt, akár biztonsági autós szakasz is következhet, de szerencsére a pilóta tovább tudott gurulni, és sikerült megállnia egy kevésbé veszélyes helyen.

Nem sokkal a leintés előtt Rowland aztán újabb helyet vesztett, ezúttal Cassidy előzte meg, és vette át tőle a harmadik pozíciót. Hátrébb eközben Tom Blomqvist állt ki, ami azt jelentette, hogy mindkét Nio nullázott a második pueblai versenyen.

Az első ötös sorrendje viszont már nem változott: Mortara aratott győzelmet, aminek eredményeként átvette a vezetést az összetettben. Mögötte Wehrlein látta meg a kockás zászlót, míg a harmadik Cassidy lett, aki pályafutása első dobogóját ünnepelhette. Negyedikként a pole-ból elrugaszkodó Mortara érkezett, míg ötödikként Dennis látta meg a kockás zászlót.

A további pontszerző helyeken Alex Lynn, Maximilian Günther, Vergne, Mitch Evans és René Rast futott be.

A világbajnokság élmezőnye 9 futam után: 1. Edoardo Mortara (svájci, Venturi) 72 pont, 2. Robin Frijns (holland, Virgin) 62 pont, 3. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 60, 4. René Rast (német, Audi) 60, 5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 60, Nick de Vries (holland, Mercedes) 59

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik