Formula E: De Vries győztes idénynyitója Rijádban

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 19:07
null
Magabiztos győzelemmel kezdte a 2021-es idényt Nyck de Vries (Fotó: DPPI)
Győzelemre váltotta a pole pozícióját Nyck de Vries a Formula E rijádi idénynyitójának első versenyén. A Mercedes holland versenyzője mögött Edoardo Mortara és Mitch Evans ért célba. A címvédő António Félix da Costa nem szerzett pontot a sorozat történetének első villanyfényes futamán.

 

A Formula E történetének első villanyfényes versenyére került sor a 2021-es idény rijádi nyitányán. A pole pozícióból az eddig az egész hétvégén magabiztos teljesítményt nyújtó Nyck de Vries indulhatott, mellőle Pascal Wehrlein, a második sorból pedig René Rast és Edoardo Mortara vághatott neki a viadalnak. A címvédő António Félix da Costa csak a 18. helyre parkolhatta le az autóját a rajtrácson.

De Vries jól kapta el a rajtot, és Wehrlein is maradt a második az első kanyarok után. A második kör végére az első hetes kezdett kissé elhúzni, a nyolcadik pozícióban autózó Maximilian Günther kicsitfeltartotta a mezőny hátralévő részét.

A hetedik körben a 22. helyen autózó Tom Blomqvist bokszutca-áthajtásos büntetéstkapott, amiért túl sok energiát használt fel. A brit versenyző a következő körben le is töltötte a büntetését. Nem sokkal ezután Sam Bird megelőzteAlex Lynnt, amivel feljött a hatodik pozícióba.

A tizedik körben Rast lehagyta Wehrleint, aki azonban rögtön ezután felvette a támadó módot. A német után többen is úgy döntöttek, hogy igénybe veszik az első ilyen segítségüket. Miután visszaesett a harmadik helyre, Wehrlein kezdett egyre jobban leszakadni az élen álló kettőstől. Nem sokkal később már Mortara ellen kellett védekeznie.

A 15. körben meg is történt az előzés, ráadásul Mortara után Mitch Evans is elment Wehrlein mellett. Alig egy körrel később Bird és Lynn összeütközött, miközben az előbbi próbálkozott meg egy előzési kísérlettel. Bár mindketten tovább tudtak menni, Lynn később félrehúzódott a pályán, Bird pedig a bokszutca felé vette az irányt. Mivel a brit Jaguarjának egy igen nagy darabja maradt a pályán, a sárga zászlós korlátozás után a biztonsági autót is be kellett küldeni.


A safety car hat kört töltött a pályán, majd ezután az élen autózó De Vries jól reagált az újraindításra, és hamar elkezdte visszahozni az előnyét, amit a biztonsági autós fázis alatt elveszített. A 23. körben újabb balesetet látogattunk – Günther csapta a falnak a BMW-jét, és bár egy darabig tovább tudott menni, végül félreállt, így jöhetett is vissza a pályára a safety car.


Ezúttal csak két körig korlátozták a mezőnyt, majd a második újraindításkor is De Vries maradt az élen. Az utolsó percekben Rast és Mortara vívott izgalmas csatát a második pozícióért. Az utóbbi járt sikerrel, Rast pedig ezután Evansszel szemben is veszített egy pozíciót.

Ez azonban már nem igazán volt hatással De Vriesre, aki magabiztos győzelmet aratott az idénynyitón. Mellé Mortara és Evans állhatott fel a dobogóra, bár az előbbit vizsgálták a Rasttal szembeni előzése miatt. Pontot szerzett még Rast, Wehrlein, Oliver Rowland, Alexander Sims, Stoffel Vandoorne, Lucas di Grassi és Oliver Turvey.

A győzelmével nem meglepő módon De Vries vezeti a világbajnoki összetettet 11 ponttal Mortara és 14 ponttal Evans előtt.

A Formula E szezonnyitó hétvégéjének programja szombaton 11.40-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel. Ezután rendeznek egy újabb időmérőt 13.45-től, majd sor kerül a második futamra is 18 órától.

FORMULA E
RIJÁD, IDÉNYNYITÓ, 1. FUTAM

1. Nyck de Vries (holland, Mercedes)
2. Edoardo Mortara (svájci, Venturi)
3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
4. René Rast (német, Audi)
5. Pascal Wehrlein (német, Porsche)

A világbajnokság élmezőnye 1 futam után: 1. Nyck de Vries (holland, Mercedes) 29 pont, 2. Edoardo Mortara (svájci, Venturi) 18, 3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 15, 4. René Rast (német, Audi) 12, 5. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 10, 6. Oliver Rowland (brit, Nissan) 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik