A legendás monzai pályán versenyez Michelisz

Vágólapra másolva!
2010.05.21. 11:50
null
Michelisz Norbert húsz hónapja nyert versenyt Monzában
A tengerentúlról Európába teszi át székhelyét a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnye. Az öreg kontinens hét futamnak ad otthont, és egészen szeptemberig látja vendégül a mezőnyt. Brazília és Marokkó után Olaszországban, a legendás monzai versenypályán mérik össze tudásukat a világ legjobb szériaautó versenyzői, köztük a magyar Michelisz Norbert.

Számunkra, magyarok számára ismét óriási izgalmakat hozhat a hétvége, hiszen a Zengő Dension Team pilótája, Michelisz Norbert újra megpróbálja legyűrni a nagyágyúkat. A SEAT Leon EuroCup tavalyi bajnoka már járt Monzában, sőt győzni is tudott itt még első EuroCup-os évében.

Az európai szezon könnyebb lehet a magyar versenyzőnek, hiszen nem azzal kell majd kezdenie, hogy megtanulja a pályát, hanem a már meglévő tapasztalatait tudja gyarapítani az adott helyszíneken.

A HÉTVÉGE MENETRENDJE
Péntek:
15.30–16.00: Teszt
Szombat:
  9.00–9.30:  Első szabadedzés    
12.15–12.45:  Második szabadedzés 
16.00–16.20:  Első időmérő edzés (Eurosport2)
16.25–16.35:  Második időmérő edzés (Eurosport2)      
Vasárnap:
  9.00–9.15:  Bemelegítő edzés
13.05–13.35  Első verseny (Eurosport)
15.20–15.50  Második verseny (Eurosport)

„Nehéz volt feldolgozni a Marokkóban történteket – mondta Michelisz a legutóbbi futamról, amelyen összetörte az autóját –, de rájöttem, hogy semmi értelme azon bosszankodni, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Levontuk a következtetéseket, és megpróbálok tanulni ezekből a hibákból. Mostanában sokat szimulátorozom, hogy fenntartsam a koncentrálóképességem, de az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban kipihenjem magam a hétvégére. A verseny előtti héten megpróbálom úgy intézni a dolgaimat, hogy mentálisan a lehető legjobb állapotban legyek akkor, amikor autóba kell ülnöm."

Michelisz elárulta, hogy a rutinosabb társak egyre inkább elfogadják, ő pedig azon van, hogy megmutassa nekik, nem csak egy körön tud nagyon gyors lenni.

„Nagyon szeretem ezt a helyet – mondta már Monzáról, a hétvégi verseny helyszínéről a magyar pilóta. – Két évvel ezelőtt, amikor megnyertem az első EuroCup-futamot, hihetetlen érzések keringtek bennem. Visszatérni ugyanoda húsz hónappal később, ez igazán különleges élmény. Akárhogy alakul a hétvége, Monzát már a szívembe zártam!"

A sorozat első idei európai futamára több magyar szurkoló helyszíni biztatását is maga mellett tudja  Michelisz.

„Nagyon sokan elkísérnek. Himesházáról busz indul, ráadásul sok barátom jön autóval. Természetesen a szüleim is ott lesznek, ez mindig nagy segítség. Barátnőm most államvizsgázik, de remélem legközelebb már ő is a helyszínen tud szurkolni."

MONZA A GYORSASÁGI AUTÓSPORT ŐSHAZÁJA
Az Olasz Nagydíj a kezdetektől stabil tagja a túraautó-világbajnokság naptárának. A versenyeket 2005 és 2008 között Monzában, 2008-ban és 2009-ben Imolában rendezték. Érdekesség, hogy 2008-ban két ízben is rendeztek Olasz Nagydíjat, a már említett két történelmi helyszínen. A kezdetekben a BMW-k és az Alfák uralták az aszfaltcsíkot, de a TDI korszak óta a SEAT uralma alá tartozik, és most is jó eséllyel pályáznak az első helyekért.

Monza a gyorsasági autósport őshazája. Az 5.8 kilométer hosszú pálya a leggyorsabb a bajnoki sorozatban. Az átlagsebesség 170 km/óra fölött van. Minden kanyarhoz és szinte minden méterhez köthető egy-egy emlékezetes pillanat az autó- és motorsport történelemből. A leghíresebb kanyar a Parabolica, amely nagyon gyors, és talán a legfontosabb a hosszú célegyenes előtt. A pályán több kiváló előzési pont van, amely igazán eseménydússá varázsolhatja a vasárnapi két futamot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik