A Dakar jövőre nem tér vissza Afrikába

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2010.03.18. 12:30
null
Argentína és Chile jövőre is szívesen vendégül látná a mezőnyt (Fotó: Action Images – archív)
A Dakar-rali szervezői döntöttek: az előzetes hírekkel ellentétben jövőre még nem hozzák vissza Afrikába a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyét, hanem maradnak Dél-Amerikában, közelebbről Argentínában és Chilében, ahol az elmúlt két versenyt is megrendezték.

Szalay Balázstól, a viadalt szervező ASO közép-európai képviselőjétől megtudtuk, a végső lökést az adta meg a döntéshez az illetékeseknek, hogy három hete Líbia különc vezetője, Moammer el-Kadhafi kijelentette: nem akar európaiakat látni Líbiában. Ennek a mondatnak közvetlenül nincs köze a Dakarhoz, közvetve azonban mégiscsak van – és ez mozdította el a rendezőket Dél-Amerika irányába.

Líbia közreműködése nélkül nem lehet megvalósítani a tervezett Tunézia–Líbia–Egyiptom útvonalat, a hagyományos Dakar-útvonal (Marokkó–Mauritánia– Mali–Szenegál) pedig azért nem valósulhat meg, mert Mauritániában még mindig nem rendeződött a helyzet, és a fenyegetések miatt továbbra sem ajánlják, hogy bárki odamenjen. (Emlékeztetőül: a 2008-as Dakart terrorfenyegetés miatt kellett törölni – ezért költözött utóbb a mezőny másik földrészre.)

A szervezők megpróbáltak Namíbiával is egyezkedni: ott azonban az a gond autóverseny-szempontból, hogy a sivatagon belül nagyon sok a nemzeti park, amelyekben nem lehet versenyt rendezni. Az argentinok és a chileiek ezzel szemben nagyon örülnek, lelkesek, és ünneplik, hogy újra vendégül láthatják a mezőnyt. Az útvonalról szóló hivatalos bejelentést az ASO a jövő héten teszi meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik