Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re


Mint arról beszámoltunk, jól szerepeltek és értékes helyezésekkel zártak a magyar fiúk az ifjúsági tornászok idei csúcseseményén, a zágrábi Európa-bajnokságon. A mieink közül a Győri Atlétikai Club versenyzője,
Gál Kristóf nyújtotta a legjobb produkciót, aki két döntőbe is bejutott:
egyrészről az egyéni összetettben 73.997-es pontszámmal a 16. helyet szerezte meg a fináléban (megelőzve a közvetlenül mögötte, 17.-ként záró honfitársát, Akinduro Axel Andrást), valamint nyújtón olyan kiváló gyakorlatot mutatott be, amely ugyancsak döntős szereplést ért neki, s végül ott Szűcs Róbert tanítványa a hatodik helyet szerezte meg 11.866 pontos eredménnyel. Emellett Gál a csapatversenyben a hetedik helyen végző magyar fiúválogatottnak is oszlopos tagja volt a kontinensviadalon.
„Remekül éreztem magam az Eb-n, minden pillanatát nagyon élvezetem a versenynek – mondta Gál az Utánpótlássportnak. –
Különleges volt a körítés, viszonylag sok néző előtt tornázhattunk, ami extra energiával és motivációval látott el. Rendkívül sűrű és erős volt a zágrábi mezőny, szóval a legjobb formánkat kellett hoznunk, hogy jó eredményt tudjunk elérni.
Alapvetően elégedett vagyok, mert az előzetesen tervezett céljaimat végül egytől egyig sikerült is teljesítenem: összetettben és nyújtón is a döntőbe jutottam, míg a csapattal az első nyolcban zártunk, tehát mindhárom célomat kipipálhattam."

Kristófnak csak amiatt lehet minimális hiányérzete, hogy a nyújtó fináléban lemaradt az éremszerzésről, ugyanis a selejtezőt még a harmadik helyen zárta, utána viszont a döntőben a pontatlanul sikerült leugrása miatt elmaradt a kvalifikációs eredményétől, így be kellett érnie a hatodik helyezéssel.
„Még önmagamat is megleptem azzal, hogy a selejtezőben harmadik lettem, de persze roppant mód örültem neki. Ezután nagyon bíztam benne, hogy tökéletes gyakorlattal esetleg a döntőben is odaférhetek a dobogós helyekre, viszont ez sajnos nem jött össze. Szinte az egész gyakorlatom a tervek szerint alakult, azonban a végén a leugrásnál hibáztam, leraktam a kezemet, ami sokba került, és rendkívül fájó, bosszantó rontásnak bizonyult, mert tényleg megvolt az esély az éremszerzésre.
Próbálom a pozitív oldalát nézni: ha azt mondták volna nekem az Európa-bajnokság előtt, hogy nyújtón döntős leszek és hatodikként zárok, biztosan azonnal aláírtam volna ezt a szereplést.
Az egyéni összetett döntőre mentálisan már kicsit elfáradtam, és bár összességében jól tornáztam, két-három rontás becsúszott, így a pontszám nem lett ugyan nem lett olyan magas, mint szerettem volna, de helyezésben jelentősen, hat helyet is előreléptem a selejtezőhöz képest, ami mindenképpen pozitívum. Ez volt pályafutásom első Európa-bajnoksága, értékes tapasztalatokat szereztem, és utolsó éves ifiként ezek az élmények plusz motivációt adnak a folytatásra, jövőre immár felnőtt versenyzőként."
(Kiemelt képen: Gál Kristóf Fotó: Tomcsányi Gusztáv/MATSZ)









