
A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a szeptember 18. és 20. között sorra kerülő viadalon ott lesz a hat ötkarikás medáliájával Brazília történetének legeredményesebb olimpikonjának számító Andrade, a „sportág jelenlegi mezőnyének egyik legnagyobb alakja”.
A 27 esztendős klasszis a tokiói olimpián ugrásban arany-, egyéni összetettben ezüstérmes lett, Párizsban pedig újabb négy dobogós hellyel gazdagította a gyűjteményét: talajon olimpiai bajnoki elsőséget, egyéni összetettben és ugrásban ezüstöt, a brazil csapattal pedig bronzérmet szerzett. Világbajnokságon 2022-ben egyéni összetettben lett aranyérmes, ugrásban pedig 2021-ben és 2023-ban is megszerezte a vb-címet.
Pályafutása során Simone Biles egyik legnagyobb riválisává vált, miközben a két klasszis sportszerű kapcsolata a nemzetközi tornasport egyik emblematikus története lett – emlékeztetett rá a közlemény, hozzáfűzve: Andrade hosszabb versenyszünet után idén tért vissza, és Szombathely fontos állomás lesz számára az őszi világbajnokság felé vezető úton. A brazil tornász a tervek szerint ugrásban és gerendán lép majd szerhez a világkupán.
Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára kiemelte, a szombathelyi viadal hosszú évek óta fontos állomása a nemzetközi versenynaptárnak. „Rebeca Andrade személyében ezúttal a világ egyik legnagyobb tornászát láthatja a magyar közönség. Nemcsak az eredményei teszik különlegessé, hanem az a vitalitás, energia és egyéniség is, amely minden gyakorlatából sugárzik” – fogalmazott Altorjai.








