Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

2026.09.19. 19:50
null
Három bajnoki, három vereség... (Fotó: Budai Farkasok/Facebook)
A Budai Farkasok harmadik mérkőzését is elveszítette a férfi kézilabda NB I 2026–2027-es idényében, miután hazai pályán 29–27-re kikapott a Csurgótól. A szünetben még a fővárosi együttes vezetett 16–15-re, ám a második félidőben a Csurgó fordított.

A Csurgó a második félidőben 18–18 után átvette a vezetést a Budai Farkasok otthonában, amit utána már nem engedett ki a kezéből.

Az egyik legkülönlegesebb hangulatú csarnoka a K&H Ligának évek óta a gyöngyösi, ami rendre sokat segít a helyi csapatnak a vele közel egy szinten lévő ellenfelekkel szemben. Úgy tűnt, hogy nem lesz ez másképp a Szigetszentmiklós ellen sem, a Gyöngyös a második félidő első perceiben 14–14 után négy gólt szerzett válasz nélkül. Mind a négyet az előző idény gólkirálya, a nyáron kiesett Budakalásztól igazolt Mátés István dobta. Az általa megszerzett előnyt társai nem tudták győzelemre váltani, az utolsó négy percben csak a vendégek tudtak betalálni, Schmid Péter vezérletével sikerült mínusz háromról 27–27-re menteniük a meccset.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
3. FORDULÓ, szombati mérkőzések
HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–SZIGETSZENTMIKLÓSI KSK 27–27 (13–13)
Gyöngyös, 900 néző. V: Bóna, Földesi
GYÖNGYÖS: Skledar – Végh B. 2, Golubovics, Raahauge, ÁSVÁNYI 4, Ubornyák 2, EDWARDS 3. Csere: Marczika (kapus), Jaros 1, Szöllősi B. 1, MÁTÉS 7 (1), Gyallai, Gráf, Jóga N. 1, JÁRÓ 6 (1). Edző: Bíró Balázs
SZIGETSZENTMIKLÓS: Deményi – Varjú 2 (1), Schaffer, Davidovic 1, Kovács M. 1, Váczi M. 2, Hoffmann B. 1. Csere: Holló B. (kapus), DEBRECZENI 2, SCHMID 4, Varga M. 2, Lakosy 5 (5), SPACSEK 4, Tóvizi 2, Balogh B. 1. Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 5–4. 18. p.: 9–7. 24. p.: 10–11. 36. p.: 16–14. 42. p.: 20–15. 48. p.: 24–20. 54. p.: 25–23
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Bíró Balázs: – Csalódott vagyok. Az első félidő második felében mutatott támadójáték magyarázatra szorul, a második félidő első felében viszont megmutattuk, mit kellett volna csinálni a teljes mérkőzésen. A hajrában nem voltunk elég tökösek, nem elvéve az ellenfél érdemeit, de a végjátékot mi rontottuk el.
Kilvinger Bálint: – A mérkőzés képe alapján örülünk a döntetlennek, a végén még kellett egy nagyot védekezni érte. Hullámzó küzdelemben értékes pontot szereztünk. Le a kalappal a fiúk előtt!

BUDAI FARKASOK-RÉV–CSURGÓI KK 27–29 (16–15)
Budaörs, 700 néző. V: Bíró Á., Kiss O. 
FARKASOK: Balogh T. – Hutvágner, Horváth D. 1, Josefsson 2, PRAINER 4, Pintér B., JUHÁSZ Á. 5 (2). Csere: Zernovic (kapus), KÖVECSES 4, Nurelden 3 (2) Sinkovits 3, Maric 1, Melnicsuk 1, Panic, Bene 1, Draskovics 2. Edző: Pásztor István
CSURGÓ: Zaponsek – Szűcs Balázs Máté 1, Ratkovics 1, KATHI 4, Brajovics 2, Kavcic 4, ALILOVIC 4. Csere: VÁCZI D. (kapus), Bazsó 1, MILOVANOVICS 6 (3), Gábor M. 2, Vasvári, Kiss B. 2, Szűcs Balázs 2, Bogdanovics. Edző: Alem Toszkics
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–7. 17. p.: 9–10. 23. p.: 13–13. 38. p.: 18–20. 50. p.: 23–24. 57. p.: 24–27
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 9/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Pásztor István: – A mostani formánk alapján megérdemelten nyert a Csurgó, öt hétméterest és ziccereket hagytunk ki, a kapusteljesítményünk sem volt jó. A védekezés jó volt, a támadójáték viszont nem. 
Alem Toszkics: – Nagyon jó mérkőzésen jól védekeztünk, ebből tudtunk támadásokat vezetni, és nagyon jó kapusteljesítmény volt a védőfalunk mögött.

Vasárnap játsszák
18.00: Eger Eszterházy SzSE–Bepelog Dabas 
18.00: OTP Bank-Pick Szeged–Balatonfüredi KSE
Pénteken játszották
PLER-Budapest–Liqui Moly NEKA 27–27 (14–11)
Ferencvárosi TC–One Veszprém HC 26–42 (11–22)
ETO University HT–Mol Tatabánya KC 24–24 (15–13)

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

Távozott a férfi kézi NB I-ben sereghajtó Eger vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.22. 16:27

Férfi kézilabda NB I: Pestszentlőrincen is kikapott az újonc Eger

Kézilabda
2026.10.21. 19:55

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
2026.10.18. 19:38