Vívás: Nagy Dávid bronzérmes az asztanai világkupaversenyen

K. E.K. E.
2026.03.28. 16:13
null
Nagy Dávid (Fotó: Kovács Péter, archív)
Nagyszerű eredmény a párbajtőrözők asztanai vk-viadalán: Nagy Dávid harmadik, Muhari Eszter ötödik lett – és a nyolc között végzett Koch Máté is.

Öt férfi és három női párbajtőrözőnk léphetett pástra az asztanai világkupaverseny főtábláján szombaton. 

A férfiak között egészen különlegesen alakult az ág: tulajdonképpen úgy érezhették magukat a mieink, mintha egy budapesti keretedzésen lennének. Előbb Siklósi Gergely vívott Keszthelyi Zsomborral, itt utóbbi lépett tovább, s rögvest készülhetett Koch Máté ellen – kettejük csatáját egyéni világbajnokunk nyerte.

Ez már a nyolc közé jutást jelentette, s mivel a negyeddöntőben Nagy Dávid várt rá, a verseny ezen szakaszában kiderült, lesz magyar érem Asztanában. A Nagy–Koch asszó is kiélezett küzdelmet hozott, sokáig úgy tűnt, Koch ér oda a négy közé, ám Nagy utolérte csapattársát, s végül győzött. Aztán az elődöntőjét ugyan elveszítette, ám hosszú idő után szerzett (végre) érmet nemzetközi versenyen, így cseppnyi elégedetlenség sem lehet benne. 

A nőknél Muhari Eszter jutott a mieink közül a legmesszebbre, kevés hiányzott ahhoz, hogy ő is ott legyen a négy között – egyetlen tus…

Az asztanai világkupa-viadal vasárnap a csapatversennyel zárul.

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, ASZTANA
Párbajtőr. Egyéni
Férfiak. A 32 közé jutásért: Siklósi–Bülau (német) 15:10, Koch–El-Szajed (egyiptomi) 15:8, Nagy D.–Gyurov (orosz) 15:7, Keszthelyi–Cohen (izraeli) 15:8, Cuomo (olasz)–Andrásfi 15:14. A 16 közé jutásért: Keszthelyi–Siklósi 13:12, Koch–Urban (lengyel) 15:5, Nagy D.–Di Veroli (olasz) 15:14. Nyolcaddöntő: Koch–Keszthelyi 13:12, Nagy D.–Lan Ming-hao (kínai) 15:6. Negyeddöntő: Nagy D.–Koch 8:7. Elődöntő: Kurbanov (kazah)–Nagy D. 15:13. Döntő: Szvicskar (ukrán)–Kurbanov 15:12.
Végeredmény: 1. Roman Szvicskar, 2. Kurbanov, 3. Nagy Dávid és El-Szajed, …7. Koch Máté, …13. Keszthelyi Zsombor, …17. Siklósi Gergely
Nők. A 32 közé jutásért: Muhari–Szuzuki (japán) 15:14, Dékány–Si Jüe-hszin (kínai) 14:9, Nixon (amerikai)–Büki 15:9. A 16 közé jutásért: Muhari–Terajama (japán) 15:9, Jang Szung Hje (dél-koreai)–Dékány 15:11. Nyolcaddöntő: Muhari–Marzani (olasz) 15:11. Negyeddöntő: Lehis (észt)–Muhari 14:13 
 

 

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50