Littler egymás után dobott két big fishsel nyerte meg a darts PL berlini állomását

R. P.R. P.
2026.03.26. 23:00
null
Fotó: PDC
A darts Premier League alapszakaszának 8. fordulója Berlinben Luke Littler győzelmével ért véget. A kétszeres világbajnok angol a döntőben a háromszoros vb-első Michael van Gerwent múlta felül. Nem akárhogy…

Az előző tornát megnyerő Luke Littler egészen kiemelkedő játékkal jutott el a döntőig. A nyolc között 105.72-es átlaggal verte Stephen Buntingot, a négy között Gerwyn Price-t ejtette ki még ennél is jobb teljesítménnyel, 108.58-as átlaggal. A másik ágról Michael van Gerwen előbb a korábbi világbajnok Luke Humphriest, majd az idei sorozatban az első (!) győzelmét elérő Josh Rockot búcsúztatta.

A döntőben összesen öt világbajnoki cím tulajdonosa csapott össze, igazi rangadónak ígérkezett tehát a tornagyőzelemről szóló csata. Úgy nézett ki, hogy nem lesz szoros meccs, mert az angol megnyerte az első három leget. Azonban a holland visszavágott, és 3–3-ra egyenlített! A vezetést Van Gerwen már nem tudta átvenni, ugyanis Littler nyerte a hetedik leget, majd a nyolcadikat is úgy, hogy utóbbiban megdobta a lehető legnagyobb, 170-es kiszállót.

A kilencedik legben Van Gerwen lement 20 pontra, azonban Littler megint kiszállt 170-ről… Ezt a teljesítményt látva Van Gerwen is elmosolyodott, márpedig a hollandra egyáltalán nem jellemző ilyesmi. Littler két big fishsel nyerte meg a tornát…

Littler, akinek a leggyengébb átlaga a 105.72 volt ezen az estén, a harmadik győzelmét aratta a mostani kiírásban, és ezzel átvette a vezetést a tabellán Jonny Claytontól.

DARTS
Premier League
Alapszakasz, 8. forduló, Berlin
Negyeddöntő
Jonny Clayton (walesi, 89.36)–Josh Rock (északír, 89.22) 3–6
Luke Humphries (angol, 96.07)–Michael van Gerwen (holland, 99.04) 3–6
Luke Littler (angol, 105.72)–Stephen Bunting (angol, 107.47) 6–3
Gerwyn Price (walesi, 101.56)–Gian van Veen (holland, 91.50) 6–1
Elődöntő
Rock (90.14)–Van Gerwen (96.42) 3–6
Littler (108.58)–Price (98.17) 6–4
Döntő
Van Gerwen (103.87)–Littler (106.36) 4–6

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
15 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Az ausztrálokkal teljes a negyeddöntő mezőnye a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.09. 23:07

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30