Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

B. N.B. N.
Vágólapra másolva!
2026.02.05. 19:36
null
A sportért felelős államtitkár szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a fiatalokat ki kell szakítani a digitális világból (Fotó: Czinege Melinda)
A Sportinfó 2026 debreceni fórumán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár úgy fogalmazott: a cél az, hogy az elmúlt másfél évtized fejlesztései ne vesszenek el, hanem a fiatalok bevonásával tovább erősödjenek.

Gyöngyös és Szolnok után Debrecen adott otthont a Sportinfó 2026 elnevezésű, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által életre hívott új sportszakmai fórumnak, csütörtökön. Az esemény moderátora, Tihany Viktor, a HM sportállamtitkárságának kommunikációs igazgatója bevezetőjében hangsúlyozta: különösen várták a cívisvárosi állomást, hiszen országos összevetésben is kiemelkedő a Hajdú-Bihar vármegyei élvonalbeli csapatok, akadémiák és utánpótlásműhelyek száma. Ezt követően a színpadra konferálta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt.

Schmidt Ádám világviszonylatban is egyedülállónak nevezte az egyetemi sport helyi rendszerét. Beszédében hangsúlyozta: az elmúlt másfél évtizedben a sport stratégiai ágazattá vált, ami példa nélküli fejlődést hozott az infrastruktúra és a támogatási rendszerek területén, ám ezt nem szabad természetesnek venni.

„Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik, de ez nem magától értetődő állapot. Feladatunk, felelősségünk és kötelességünk, hogy minél több fiatalt hívjunk meg a sport világába, és ott is tartsuk őket. Nincs még egy olyan módszer, amely ennyire felkészítene az életre. Meg kell küzdenünk a fiatalokért, ki kell szakítanunk őket a digitális világból, és olyan értelmes alternatívát kell kínálnunk, amely őket és a szüleiket is meggyőzi.”

Szó esett a Hajdú-Bihar vármegyében megvalósult létesítményfejlesztésekről is, egyebek mellett tanuszodákról, iskolai tornatermekről, kültéri sportparkokról és a Nagyerdei Stadionról. Felidézte: másfél évtizeddel ezelőtt az alapok létezése is kérdéses volt, 2010-ben számos egyesület a megszűnés szélén állt. Schmidt Ádám rámutatott: 2011 és 2026 között tízszeresére nőtt az állami sporttámogatás, Hajdú-Bihar vármegyébe pedig ebben az időszakban összesen 80,3 milliárd forint érkezett sportcélokra.

Az államtitkár szerint a sport szerepe jóval túlmutat az élsporton és az eredményeken. Kiemelte, hogy a közösségi sport és a mindennapos testnevelés több mint 1,2 millió gyermeket ér el, a Sportoló Nemzet Programhoz pedig már több mint 80 ezren csatlakoztak. Mint mondta, a cél a fiatalok edukálása és hosszú távú megtartása.

Az államtitkár kitért a debreceni nemzetközi sportesemények – így a női kézilabda Európa-bajnokság és a 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezők – jelentőségére is, amelyek világklasszis sportolókat hoznak közel az ifjakhoz, erősítve a sport iránti elköteleződésüket.

A fórum második felében a résztvevők kérdéseket tehettek fel a meghívott díszvendégeknek: Schmidt Ádám mellett Papp Zsoltnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének, Baji Balázsnak, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatójának, Barcsa Lajos debreceni alpolgármesternek, Antal Szabolcs hajdúsámsoni polgármesternek, Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok tőr- és kardvívónak, valamint Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutónak.

A Sportinfó 2026 szakmai fóruma február 17-én Miskolcon folytatódik.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
23 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:28

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58
Ezek is érdekelhetik