„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

ROCK PÉTERROCK PÉTER
Vágólapra másolva!
2026.01.13. 14:50
null
A gálaest egy pontján Medárdra szegeződött az egész Operaház figyelme (Fotó: Szabó Miklós)
December közepén ismerte meg az ország annak az ötéves (az eset idején négyéves) kisfiúnak a történetét, aki elképesztő lélekjelenléttel tárcsázta a segélyhívót – tehát életet mentett –, amikor 1-es típusú cukorbeteg édesanyja elvesztette az eszméletét. Filip Medárd meghívást kapott a 68. Nemzeti Sport Gálára, ahová mások mellett édesanyja, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke kísérte el.

Talán nincs ember az országban a hangfelvétel nyilvánosságra hozása óta, aki ne találkozott volna már legalább egyszer a „Na, szia, mentő!” beköszönéssel. Az akkor még négy-, mára ötéves Filip Medárd édesanyjához hívott így segítséget, aki alacsony vércukorszintje miatt vált kontaktusképtelenné.

Medárd rendkívüli tette iránt a 68. Nemzeti Sport Gála is kifejezte tiszteletét azzal, hogy meghívta a fiút és édesanyját, Renátát a budapesti Operaházba.

„Van aztán itt még valaki, akit külön említeni és köszönteni szeretnék, mert személyesen tisztel meg bennünket a jelenlétével ma este és aki a sporttal rokon egészségmegőrzés 2025-ös hőse. Sőt szuperhőse. Önök mind tudni fogják, hogy kire gondolok, ha csak annyit mondok, hogy »Na, szia, Medárd!«” – fogalmazott pódiumi nyitóbeszédében Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője

„Szia, Sportgála!” – érkezett a válasz Medárdtól.

 

Legfrissebb hírek

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
1 órája

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2 órája

Szatmári András: Felforgatott csapattal nyertünk

Egyéb egyéni
4 órája

Jean-Marie Pfaff: Édesapámnak megígértem, egyszer büszke lesz rám!

Minden más foci
5 órája

Vámos Márton: Minden évben nyerni szeretnénk

Vízilabda
5 órája

Rabah Madzser: Talán magyar eredetű a családom

Minden más foci
6 órája

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik