Rabah Madzser: Talán magyar eredetű a családom
– Ha hihetünk a kérdéssel foglalkozó etimológiai szakcikkeknek, a „madzser” szó a „magyar” kifejezés arab nyelvterületen ismert alakváltozata. Valóban magyart jelent a családneve?
– Igen, ez így van. Az írásmódban van eltérés, de kiejtésben tényleg a magyar szó köszön vissza. A franciával ellentétben nem a hongrois, hanem a madzsar megjelölést használjuk a népre. Ki tudja, talán magyar eredetű a családom, lehet, hogy a felmenőim ezer éve a magyarok hazájából érkeztek.
– Négyéves volt, amikor Algéria 1962-ben kivívta a függetlenségét Franciaországtól. Milyen körülmények között telt gyermekkora, miként jellemezné a felszabadult gyarmat akkori közhangulatát?
– Százharminckét évig állt Algéria francia fennhatóság alatt, büszkék voltunk arra, hogy kiharcoltuk az önállóságot. Arra szintén, hogy sikeresen újjáépítettük az országot saját erőnkből, saját eszközeinkkel. Jelenleg gazdaságilag és katonailag erős, politikailag stabil ország a miénk. A függetlenséghez vezető algériai háborúról, a véres jelenetekről nincsenek konkrét emlékeim, kisgyerek voltam még. Az azt követő évekről, a fejlődés időszakáról viszont személyes tapasztalatokat is szereztem.
| Született: Huszein Dej (Algéria), 1958. december 15. Állampolgársága: algériai Posztja: támadó Válogatott mérkőzései/góljai játékosként: 87/28 Klubjai játékosként: NA Huszein Dej (algériai, 1978–1983), Racing Paris (francia, 1983–1985), Tours (francia, kölcsönben, 1985), Porto (portugál, 1985–1991), Valencia (spanyol, kölcsönben, 1988), Qatar SC (1991–1992) Sikerei játékosként: Algériai Kupa-győztes (1979), 3x portugál bajnok (1986, 1988, 1990), Portugál Kupa-győztes (1988, 1991), BEK-győztes (1987), Világkupa-győztes (1987), Afrikai Nemzetek Kupája-győztes (1990), BEK-gólkirály (1987–1988), az év afrikai játékosa (1987) Csapatai edzőként/szövetségi kapitányként: algériai válogatott (1993–1995, 1999, 2001–2002, 2017–2018), al-Szadd (katari, 1997–1998), al-Vakra (katari, 1998–1999), al-Rajan (katari, 2005–2006) |
– Milyen szerepet játszott ebben a folyamatban a labdarúgás?
– Képzeletben vissza kell mennünk az időben, hogy a kérdésre pontos választ adhassak. Vitathatatlan, hogy a futball politikai eszköz is. Nagyszerű algériai játékosaink voltak 1954-ben, csak éppen Franciaországban játszottak, néhányan annyira magas szinten, hogy közel kerültek a francia válogatotthoz is. Mégis úgy döntöttek az algériai háború kitörésekor, hogy elhagyják Franciaországot. Menekültként Tunéziában megalakították az FLN, a Front de Libération Nationale, vagyis a Nemzeti Felszabadítási Front futballcsapatát, amely akkortájt kvázi nemzeti válogatottként működött. Tunéziában helyi neves klubcsapatok ellen játszott, jó eredményeket ért el, ami az algériaiak önbecsülését is növelte.
– Mit jelentett az identitásában megerősödő Algériának a kijutás az 1982-es világbajnokságra, és az első mérkőzésen – az ön góljával – aratott 2–1-es bravúrgyőzelem Nyugat-Németország csapata ellen?
– Itt is érzékeltük, hogy a futball hatása a pályán messze túlnyúlik. Senki sem hitte volna előzetesen, hogy Algéria legyőzheti a félelmetes NSZK-t, de mi mindig is nagy küzdők voltunk, szívből játszottunk. Nekünk nincsen lehetetlen küldetés, ahogyan az a mérkőzés is bizonyította.
– Aztán jött az utolsó csoportmeccs, a futballemlékezetben gijóni szégyenként emlegetett találkozó NSZK és Ausztria között, amelyen a két résztvevő cinkosan összehozta az 1–0-s nyugatnémet győzelmet. Ez nekik a közös továbbjutást, Algériának a kiesést jelentette.
– Fájdalmas és drámai volt az eset, mai napig nem tudom elfelejteni. A németek és az osztrákok megegyeztek, mi lettünk ennek az áldozatai. Rendkívül erős csapatunk volt. Megvertük az NSZK-t, legyőztük Chilét, Ausztriától számomra érthetetlen módon kikaptunk. Mai számítás szerint hat pontunk lett volna a csoportban, rászolgáltunk a továbbjutásra. Ezt az esélyt lopták el tőlünk. Algéria panaszt nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez, amelynek annyi hatása volt, hogy azóta a csoportkör utolsó fordulójának párhuzamos mérkőzéseit egy időben rendezik meg. Mondani sem kell, ez nekünk elég sovány vigasz. Nemrég egy interjú keretében két akkori osztrák válogatott játékossal beszélgettem, aztán Németországban Harald Schumacherrel és Pierre Littbarskival is, mindannyian elmondták, mennyire sajnálják a történteket.
Jean-Marie Pfaff: Édesapámnak megígértem, egyszer büszke lesz rám!
| Négy éve arról adtak hírt nemzetközi ügynökségek Rabah Madzserrel kapcsolatban, hogy Algériában hamis számvitel miatt bajba került és börtönbüntetés fenyegeti. Mi lett az ügyből? – tettük fel a kérdést az érintettnek. „Könyvelési probléma adódott, amelyet aztán sikerült maradéktalanul tisztázni. Egy algériai újságnál dolgoztam, és miután a lap megszűnt, a felszámolóval kellett adminisztratív kérdéseket rendezni. Én megkaptam minden szükséges igazolást, és aztán Katarba mentem dolgozni.” |
– Az 1986-os világbajnokság idején a mezőny tagjaként miként értékelték a magyar válogatott helyzetét, volt-e visszhangja Mexikóban a Szovjetuniótól elszenvedett 6–0-s vereségnek?
– A szovjet válogatott a térség legerősebb csapata volt, ebből a szempontból nem számított meglepetésnek a sikeres szereplése. De a futball politikai kérdés, talán ez a tényező is közrejátszott. Tény, a magyar futball tisztelete akkor is meghatározó volt, Puskás Ferencről és az ötvenes évek válogatottjáról sokat hallottunk.
– Megkerülhetetlen a téma: az 1987-es BEK-döntőben a Porto csatáraként máig emlékezetes, sarkazós gólt szerzett a Bayern München ellen, hozzásegítve csapatát a 2–1-es győzelemhez. Az ellenfél kapusa Jean-Marie Pfaff volt, akivel a Nemzeti Sport Gála díszvendégeként most Budapesten találkozott. Szóba került kettejük között a régi mozzanat?
– Jean-Marie-val azóta többször is összesodort minket az élet, az idők során jó barátok lettünk. Ha más nem is, a sarkazós gól mindenképpen összekötne minket. Bármikor találkozunk, ez mindig okot ad a viccelődésre. El kell mondjam, nagyon büszke vagy arra, hogy éppen ellene szerezhettem a gólt, hiszen a nyolcvanas években Pfaff volt a világ legjobb kapusa. És még valami! Örülök annak, hogy a sarkazós gólokra ma is sokan csak ezt mondják: gól Madzser-módra.
– Mi kell egy ilyen váratlan mozdulathoz: helyzetfelismerés, ösztönös érzék, könnyedség?
– Higgye el, teljesen spontán jött! Ott, abban a helyzetben nem is tudtam mást csinálni, hiszen kicsit mögém érkezett a labda, így a sarkazás maradt az egyetlen lehetőségem a gólszerzésre. A pályán nincs idő hezitálni. Ha akkor, a BEK-döntőben egy másodpercet is gondolkozom, akkor Hansi Flick, a Bayern akkori védője, a Barcelona mostani vezetőedzője azonnal elvette volna tőlem a labdát. Ezzel aztán meg is leptem, hiszen egyáltalán nem számított rá, hogy sarokkal fogok rúgni. Csak állt a gólvonalon, és tehehetlenül nézett a labda után.
– Budapesten, a 2026-os Bajnokok Ligája-döntő helyszínén nem árt kitérni az 1987-es BEK-döntő óta bekövetkezett változásokra: a Porto 2004-es Bajnokok Ligája-győzelme óta csak angol, spanyol, német, olasz és francia csapat nyert BL-t, a kelet-európai mezőnyből legutóbb 1991-ben a Crvena zvezda ért az első helyre. Miként értékeli a modern futball erőviszonyaiban érzékelt gyökeres átrendeződést?
– Sajnos valóban kiszorultak a kelet-európai együttesek a BL legjobb csapatai közül, noha annak idején a Crvena zvezda mellett például a Steaua Bucuresti is odaért a csúcsra. Úgy látom, az elmúlt években a Manchester City, a Real Madrid, a Barcelona és a Paris Saint-Germain uralja az európai futballéletet, a kelet-európai térség visszakapaszkodásához nagyobb befektetés szükséges. Aligha mondok újat ezzel: itt a pénz szempontja a meghatározó.
