Részvételi rekordot hozott a tekvandó országos bajnokság

V. J./MTIV. J./MTI
2025.11.30. 11:36
null
Fotó: Hungarian Taekwondo Federation - Magyar Taekwondo Szövetség/FB
A budapesti Körcsarnokban sohasem látott létszámban vettek részt a tekvandósok az idei országos bajnokságon: 34 egyesületből 524-en neveztek, száznál is többen, mint a tavalyi rekord alkalmával – írta összefoglalójában honlapján a hazai sportági szövetség a szombati ob-ról.

Márton Zsolt Krisztián elnök megnyitó beszédében kitért az elmúlt évek látványos magyar sikereire – így a 2024-es olimpiai bajnoki címre és az idei világbajnoki aranyérmekre –, s a honi tekvandó háttérbázisának növekedésére egyaránt. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi négy évben megduplázódott a hazai egyesületek száma, és többszörösére duzzadt a versenyzői létszám.

Kiss Roland főtitkár azt emelte ki, hogy az egyesületek számára még több támogatást tudtak biztosítani, és bővítették a nevelőedzői programot is.

A bajnokságon küzdelemben, formagyakorlatban és a legkisebbek kedvenc számában, gyorsrúgásban hirdettek végeredményt. Küzdelemben az összesített csapatverseny legjobbja a Taekwondo Fanatix volt, megelőzve a Halker-KiralyTeamet és az UTE-t. Formagyakorlatban az összesített győztes a Máté Taekwondo lett, másodikként a Vasas SC , harmadikként a Mogyoródi KSK végzett.

Legfrissebb hírek

Kiss Roland: Játék szempontjából közelebb kerültünk az elithez

Jégkorong
2026.05.27. 11:15

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
2026.05.21. 13:16

Kiss Roland: Ha nem vagyok otthon, kell egy olyan teljesítmény, ami miatt megéri itt lenni

Jégkorong
2026.05.15. 16:33

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
2026.04.27. 19:26

Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát

Egyéb egyéni
2026.04.05. 12:27

Kiss Roland: Vissza kell térnünk a negyeddöntőben mutatott játékunkhoz

Jégkorong
2026.04.01. 09:40

Remekeltek a magyar tekvondósok Las Vegasban

Egyéb egyéni
2026.03.09. 11:24

Magyarország tekvandó Eb-t rendezne

Egyéb egyéni
2025.12.11. 12:07
Ezek is érdekelhetik