Mészáros Krisztofer: Van még bennem tartalék

– Kezdjük egy általánosabb, az összképre vonatkozó összegzéssel: elégedett? 
– Igen – jelentette ki határozottan Mészáros Krisztofer. – Amit szerettem volna, ezt elértem, még a szerenkénti döntő is összejött, azért erre a világbajnokság előtt kevesebb esélyt láttam. 

– Merthogy?
– Túl vagyunk a versenyen, úgyhogy most már elárulhatom, hogy hosszabb ideig küzdöttem egy bokasérüléssel, sokáig úgy tűnt, nem is tudok hatszerezni, márpedig nálam az igazi tornász hatszeres – akkor azt mondtam, ha nem tudok minden szeren indulni a vébén, inkább kihagyom a versenyt. Aztán szerencsére sikerült olyan állapotba hozni a bokámat, hogy vállalni tudtam az összes szert, ráadásul nem is kisebb értékű gyakorlatokkal, hanem azokkal, amelyeket terveztünk. Úgyhogy például az, hogy bejutottam a talajfináléba úgy, hogy Jakarta előtt három hétig nem is nagyon tudtam dolgozni ezen a szeren, kifejezetten jó eredmény. 

– Miért nem beszélt korábban a sérüléséről?
– Mert egyáltalán nem szeretek sérülésről beszélni…

– Azért, mert úgy érzi, hogy ilyenkor a sportoló magyarázkodik?
– Mások nevében nem tudok nyilatkozni, bár én azt sem szeretem, ha mások beszélnek a sérülésükről, egyszerűen úgy érzem, azzal, hogy én erről bármit is mondok a nyilvánosság előtt, olyan, mintha le akarnám venni a vállamról a felelősséget. Ráadásul ha nyilatkozom róla, arról már beszélnek mások is, ez visszajut hozzám, és bizony ez is hatással lehet a teljesítményemre. 

– Tudta, hogy sérült, tudta, hogy akár még a vébé is veszélyben lehet – azt értem, hogy ezt nem akarta a közvéleménnyel megosztani, de ön azért küzdött ezzel a nehézséggel.
– Ez igaz, de megtettem mindent, hogy jól alakuljon minden, egyébként Istenre bíztam: az lesz és úgy, ahogyan ő akarja.

– Ott volt önnel Jakartában?
– Igen. 

– A selejtezőből a tizenötödik helyen kvalifikálta magát az egyéni összetett döntőjébe, ott négyes csoportba osztva „vándoroltak” szerről szerre, vagyis nem a legjobbak között tornázott: az, hogy a fináléban a nyolcadik helyre lépett fel, majdhogynem nagyobb tett, mint hogy az esélyes japán Hasimoto hozta a papírformát. Nincs önben hiányérzet, hogy ha jobban sikerül a selejtező, jobb esélyekkel indulhatott volna a döntőben?
– Nem gondoltam erre, nem foglalkoztam vele egyáltalán, úgy alakult a selejtező, ahogy, nekem a döntőben abból a helyzetből indulva kellett annyival jobbnak lennem a többieknél, hogy előrébb tudjak lépni. Erőt ad a folytatáshoz, hogy sikerült. Persze látom, tudom, hogy lehetett volna jobb is, de nem vagyok csalódott, mert amellett, hogy tudjuk, min tudunk még javítani, az is bebizonyosodott, hogy van még bennem tartalék. 

– Mit hoz magával haza Jakartából?
– Egy nyolcadik és egy hetedik helyet, de emellett tapasztalatot és rengeteg motivációt, mert látom, mennyi mindent tudok megcsinálni az edzéseken, s ha ezeket beépítjük a gyakorlataimba, akár Hasimotóval is egy szintre léphetek – ezen fogunk dolgozni innentől még inkább.