Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

2025.08.13. 16:33
null
Busa Andrea (pirosban) utolsó meccsére készül (Fotó: MKBSZ)
Veres Roland és a pályafutása utolsó versenyét teljesítő Busa Andrea egyaránt döntőbe jutott kick-boxban a kínai Csengtuban zajló világjátékokon.

A 70 kilós Busa az M1 aktuális csatorna helyszíni stábjának elárulta: a brit Ellie Harvey legyőzésekor kevésbé izgult, mint egy nappal korábban, amikor megkezdte szereplését.

„Levette rólam a stresszt, hogy bejutottam a legjobb négybe” – mondta Busa, aki örömmel, mosolyogva beszélt a finálé kiharcolásáról, ahol német riválissal, Stefanie Megerlével küzd meg, vele eddig egyszer csapott össze, akkor a tavalyi Európa-bajnokságon alulmaradt.

„Kemény, nagyon taktikus bunyó lesz” – fogalmazta meg várakozásait Busa, aki reméli, hogy „jól fog alakulni a holnapi nap is”. „Ennél nincs szebb búcsú, mint a sportágunk legnagyobb versenyén döntőben lenni és esetleg azt megnyerni, ha így lesz, én nagyon-nagyon boldog leszek.”

 

Veres a 63 kilogrammosok elődöntőjében névrokonát, a német színekben szereplő Roland Vicziant ejtette ki, akiről elmondta, hogy „Magyarországon született, ő egy magyar fiú”. Ellenfele kezét felemelte az összecsapás után, ezt azzal indokolta, hogy „az én szememben járt neki a taps”.

„Egy nagyon ügyes versenyző ellen bunyóztam egy sima mérkőzést, ez azt mutatja számomra, hogy talán soha életemben nem voltam még ennyire jó” – értékelt Veres, aki úgy érzi, 26 éves korára érte el ebben a sportágban a legjobb formáját és tudását. 

„Talán ez már a régi, nagy magyar bunyósokat idézi, úgyhogy abszolút elégedett vagyok magammal. Most nagyon figyelni kell arra, hogy ugyanezt a teljesítményt alázattal, az egómat teljesen hátratolva a döntőben is tudjam nyújtani.”

Az olasz Gabriele Lanzilao elleni, csütörtöki fináléról elmondta, figyelni kell a távolságra, mert az fog dönteni.

 

Legfrissebb hírek

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:51

Profi boksz: Beton.Hofi kísérte be a ringbe, és már az első menetben döntött Veres Roland

Ökölvívás
2026.09.14. 11:03

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
2026.09.03. 21:35

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:16

Magyarország vezeti az éremtáblázatot a budapesti kick-box vk-verseny második napja után

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:59

Magyar csapatarany pointfightingban a kick-box-vk nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.08.28. 21:20

A világ egyik legrangosabb kick-box vk-versenyét rendezik a hétvégén Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.26. 09:08

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.07.25. 12:29