Vívás: három csapatunk összeállítása változik a vb-re

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.06.26. 19:50
null
Gémesi Csanád (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Vívószövetség elnöksége csütörtök kora este döntött a tbiliszi világbajnokságra utazó csapat összetételéről.

 

Úgy lett, ahogyan azt csütörtöki lapszámunkban már megírtuk: három helyen történt változás a genovai Eb-csapathoz képest, de mindegyik olyan változás, hogy a csapattagok mindenütt ugyanazok maradnak, csak éppen július végén, a tbiliszi világbajnokságon más szerepkört kapnak az érintett vívók. 

Mindez egyébként csütörtök este vált hivatalossá, akkor ért ugyanis véget a Magyar Vívószövetség elnöksége ülése, ahol a grémium éppen úgy egyhangúlag támogatta a Boczkó Gábor szövetségi kapitány által előterjesztett névsort, mint egy „megállóval” korábban a szakmai bizottság. 

A világbajnokságot Tbilisziben július 22. és 30. között rendezik, s ahogy fentebb rögzítettük, három helyen módosul az Eb-csapat. 

Azt már a Genovába utazókról döntő elnökségi ülés elfogadta, hogy a férfi kardcsapatban Grúziában Gémesi Csanád kap helyet – Szatmári Andrást váltja, aki egyéniben bizonyíthat (az Eb-n Gémesi vívott az egyéni viadalon). 

Ugyanez a szerepcsere történik meg a férfi párbajtőrözőknél is, ott a genovai csapattag Nagy Dávid indul egyéniben, míg Keszthelyi Zsombor esetében fordított a felállás. 

A női tőrözőknél egy fokkal bonyolultabb a felállás, illetve a változás, merthogy a Genovában mind egyéniben, mind csapatban nevezett Lupkovics Dóra a vb-n csak a csapatot erősíti, Nekifor Erika indulhat egyéniben, és Wolf Eszter a genovai egyéni után mindkét versenyen bizalmat kap. 

A csütörtöki elnökségi ülésen a vb-csapat mellett a nemzetközi Halhatatlanok Csarnokába történő magyar jelöltekről is döntöttek a tagok: Nébald György, Szalay Gyöngyi, Szekeres Pál, Gerevich György és Mészáros József közül kerülhet valaki a legnagyobbak közé. 

VÍVÁS
A tbiliszi világbajnokságra utazó magyar csapat
Kard. Férfiak: Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szilágyi Áron – Gémesi Csanád (csak csapat), Szatmári András (csak egyéni). Nők: Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca. Párbajtőr. Férfiak: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely – Keszthelyi Zsombor (csak csapat), Nagy Dávid (csak egyéni). Nők: Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Nagy Blanka Virág. Tőr. Férfiak: Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely. Nők: Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Wolf Eszter – Lupkovics Dóra (csak csapat), Nekifor Erika (csak egyéni)
 

 

Legfrissebb hírek

Kósa Miklós: Ne legyen elvárás példamutatás nélkül

Utánpótlássport
8 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 09:25

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2025.09.30. 18:20

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Vívás: menni vagy nem menni?

Utánpótlássport
2025.09.24. 09:03

Vívás: a kardszakág nevelőműhelyei közt vitézkedik a Metropolis

Utánpótlássport
2025.09.22. 16:20
Ezek is érdekelhetik