Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

V. J./MTIV. J./MTI
2025.06.04. 20:02
null
Fotó: Sándor-palota
Sulyok Tamás köztársasági elnök Lausanne-ba látogatott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a meghívására. A látogatás apropója a Magyar Olimpiai Bizottság megalapításának 130. évfordulója volt.

A látogatás apropója a Magyar Olimpiai Bizottság megalapításának 130. évfordulója volt, amely a világ hatodikként megalapított nemzeti olimpiai bizottsága.

A magyar államfő egyúttal gratulált a leköszönő NOB elnök tizenkét éves megbízatásának eredményeihez. Thomas Bach-hal közösen szót ejtettek a nemzetközi és a magyarországi olimpiai mozgalom kapcsolatáról. Sulyok Tamás köztársasági elnököt Lausanne-ba elkísérte Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó és Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó.

Kovács Ágnes aláírta az Olimpikonok Falát (Fotó: Facebook/Sulyok Tamás)

A kétoldalú találkozón jelen volt Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, illetve Fürjes Balázs, a NOB állandó magyar tagja is.

Sulyok Tamás a távozó NOB elnöknek ajándékozott egy Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó kézjegyével ellátott kardot is, mégpedig a sportoló Párizsban használt „ezüstkardját”.

Sulyok Tamás Thomas Bach-hal és Kirsty Coventryvel (Fotó: Facebook/Sulyok Tamás)

A köztársasági elnök az ünnepélyes átadásnál úgy fogalmazott: „Legyen ez a kard a szimbóluma a sportolók által tanúsított példamutató kitartásnak, becsületességnek, és szolgáljon emlékeztetőül mindannyiunk számára, hogy a sport nemcsak verseny, hanem együttműködés és inspiráció is.”

A találkozót követően az elnöki delegáció megtekintette a Lausanne-i Olimpiai Múzeumot. Gulyás Michelle és Kovács Ágnes pedig ünnepélyesen aláírta a NOB 2019-ben átadott új székházban található Olimpikonok Falát.

 

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
19 órája

Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 16:07

„Ez a sport igazi ereje” – interjú Kirsty Coventryvel, a NOB elnöke Budapest erényeiről is beszélt

Egyéb egyéni
2026.06.12. 14:13

A NOB elnöke: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon

Egyéb egyéni
2026.06.12. 14:01

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 21:42

„Van visszaút is, ezek nem örök időkre szóló döntések” – a NOB elnöke a kimaradt sportágakról

Egyéb egyéni
2026.05.28. 11:38

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
2026.04.30. 20:52

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
2026.04.11. 11:32
Ezek is érdekelhetik