Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
2025.06.14. 15:20
null
Gyertyás Róza (Fotó: Dömötör Csaba)
Gyertyás Róza a bronzéremért küzdhet a női 52 kg-ban a budapesti csengáncs-vb-n, miután a negyeddöntőben vereséget szenvedett, majd a vigaszágon megnyerte az első meccsét. Pupp Réka a negyeddöntőben és a vigaszágon is kikapott, így a hetedik helyen végzett.

 

A negyeddöntőben Pupp Réka a regnáló Európa-bajnokkal, a párizsi olimpia ezüstérmesével, a koszovói Distria Krasniqivel küzdött, a nyolc között, és hamar vazaari hátrányba került, amit még egy jukóval nyomatékosított ellenfele a meccs végén, így a magyar lány a vigaszágra került.

Gyertyás Róza sem kapott sokkal könnyebb feladatot, a világranglista-4. német, Mascha Ballhaus volt az ellenfele. Ráadásul alig néhány percet pihenhetett az előző, több mint nyolc percig tartó párharca után, máris újra szőnyegre szólították. Két sidó hátrányban volt már, pontot azonban egyik harcos sem szerzett a hosszabbításig, akkor viszont a német jobban bírta erővel, eldobta Gyertyást, aki Pupphoz hasonlóan a vigaszágon folytathatta.

A vigaszágon Gyertyás parádésan dzsúdózott, egyáltalán nem látszott rajta a fáradtság, pedig minden oka meglett volna rá, hogy kimerült legyen. Sidó előnyben vazaarit érően rántotta földre a kanadai Kelly Deguchit, majd még egyszer megintették a riválist, a másodpercek leperegtek, ami azt jelentette, hogy a BHSE harcosa továbbjutott, a bronzért harcolhat a döntő blokkban.

Pupp Réka Gyertyással egy időben harcolt, a japán Omori Kiszumi volt az ellenfele, és ezúttal az ázsiai versenyző jobbnak bizonyult, így a paksi dzsudoka hetedik lett a hazai világbajnokságon.

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Gyertyás Róza győzelemmel kezdett az 52 kilogrammosok küzdelmében.

 

 

Legfrissebb hírek

Pupp sikerét hozta a szkopjei cselgáncs Ek-verseny

Egyéb egyéni
2026.09.20. 19:11

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Bor Barna: A Grand Slam-eredmények alakíthatnak a vébékeretünkön

Egyéb egyéni
2026.09.15. 09:52

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Elmaradt a bravúr a hazai cselgáncs GS második napján

Egyéb egyéni
2026.09.12. 18:46

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12