Vívás: Pásztor Flóra hetedik a sanghaji GP-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 10:33
null
Pásztor Flóra a negyeddöntőig jutott Sanghajban (Fotó: BIZZI Team)
Két magyar lépett pástra a férfiak, kettő a nők között a tőrözők sanghaji Grand Prix-viadalának főtábláján – Pásztor Flóra a negyeddöntőben búcsúzott.

 

Volt csapatban olimpiai aranyérmes, egyéniben és csapatban világbajnok (előbbi győzelmét amúgy éppen Budapesten szerezte 2013-ban), és persze a kontinensviadalokon is sok-sok érmet begyűjtött. Harminchat éves, a szezon utolsó Grand Prix-viadalának a világranglista negyedik helyéről vágott neki. 

Ő Arianna Errigo, s ő volt az, hogy megállította Pásztor Flórát vasárnap Sanghajban, s így elütötte párizsi olimpikonunkat az éremszerzéstől. 

Búslakodásra semmi ok persze, hiszen Pásztor Flóra továbbra is remek formát mutat, ismét nyolc közé jutott egy versenyen (a hetedik helyet éri vasárnapi teljesítménye), így tartja helyét a kiemeltek között. 

A másik magyar induló a hölgyek között Kondricz Kata volt, ő az első körben búcsúzott, akárcsak a férfiak mezőnyében Dósa Dániel – utóbbi esetben már a rajt előtt tudtuk, hogy lesz magyar kieső a 64 között, hiszen a két főtáblásunk, Dósa és Szemes Gergő egymás ellen kötött be. Ezúttal Szemes nyert, sajnos a következő kanyarban ő is búcsúzott. 

GRAND PRIX-VERSENY, SANGHAJ 

Tőr. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Szemes–Dósa 15:11. A 16 közé jutásért: Iimura (japán)–Szemes 15:14

Nők. A 32 közé jutásért: Pásztor–Csoj Ju Dzsin (dél-koreai) 15:3, Jing (amerikai)–Kondricz 15:10. A 16 közé jutásért: Pásztor–Blaze (amerikai) 15:8. Nyolcaddöntő: Pásztor–Sinigalia (olasz) 15:11. Negyeddöntő: Errigo (olasz)–Pásztor 15:6 

 

Legfrissebb hírek

Kósa Miklós: Ne legyen elvárás példamutatás nélkül

Utánpótlássport
4 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 09:25

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2025.09.30. 18:20

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Vívás: menni vagy nem menni?

Utánpótlássport
2025.09.24. 09:03

Vívás: a kardszakág nevelőműhelyei közt vitézkedik a Metropolis

Utánpótlássport
2025.09.22. 16:20
Ezek is érdekelhetik