Emléktábla kerül a házra, ahol Puskás Ferenc utoljára lakott

D. S. B.D. S. B.
2025.04.03. 13:12
null
Emléktáblát állítanak Puskás Ferenc egykori, I. kerületi lakhelyénél (Fotó: Kristóf Lajos)
Budapest I. kerületének önkormányzata a Puskás Alapítvánnyal közösen méltó emléket állít Budavár díszpolgárának, Puskás Ferencnek egykori otthonánál, a Logodi utca 24. szám alatt – tette közzé Böröcz László, a kerület polgármestere.
Puskás Ferenc özvegye az egykori, zuglói lakhelyüknél állított emléktáblánál (Fotó: helyihirek.hu)

„Örökre beírta magát a futball történelemkönyvébe, zseniális játéka, sportszerűsége és legendás góljai máig inspirációt adnak világszerte. Büszkék vagyunk rá, hogy Puskás Ferenc az I. kerület lakója volt! Tiszteletünk jeleként Budavár díszpolgárának a Puskás Alapítvánnyal közösen méltó emléket fogunk állítani egykori otthonánál, hogy közösen őrizhessük örökségét” – olvasható a kerületi polgármester közösségi oldalán.

Puskás Ferenc a rendszerváltozás után, 1992-es hazaköltözését követően 2006-os haláláig, 2015-ben elhunyt feleségével lakott a Logodi utca 24. szám alatti házban, igaz, 2000-től már állandó kórházi felügyeletre szorult, ami azt jelenti, hogy éveket töltött a Kútvölgyi kórházban is – szintén a Logodi utca 24. alatt lakott Márai Sándor, író is, akinek házát a II. világháborúban lebombázták, a helyén emelt új épületbe költözött Puskás Ferenc.

A Budapest, Kispest, Budavár, illetve Madrid Retiro kerületéhez tartozó Nino Jesús városrész díszpolgári címét is kiérdemlő Puskás Ferenc nevét számos közterület viseli Magyarországon, de Madridban is neveztek el róla utcát, míg Zuglóban – ahol 1954 és 1956 között élt – szintén tábla őrzi emlékét

 

 

 

Legfrissebb hírek

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16

Gullit szerint a Bayern–PSG párharc győztese nyeri meg a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 12:35

Trieszti est a magyar és az olasz futballtörténet jegyében

Minden más foci
2026.04.23. 12:51

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2026.04.14. 18:22

Népsport: Milyen gazdag volt a magyar futball!

Népsport
2026.04.14. 10:15

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
2026.04.11. 10:52

Dani Carvajal után Emilio Butragueno is üzent a 18. Puskás–Suzuki-kupa résztvevőinek

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 13:22
Ezek is érdekelhetik