Özbas Szofi aranyérmes a cselgáncs World Touron

B. Zs.B. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.22. 15:56
Aranyérmes Özbas Szofi (Fotó: honved.hu)
Az első nap még csak közel volt, a második napon már összejött a dobogós helyezés a Tbilisziben zajló Grand Slam-versenyen a magyar cselgáncsozóknak, Özbas Szofi szép menetelés végén aranyéremmel zárt a 70 kilogrammosok között.

Öt magyarnak szurkolhattunk szombaton Grúziában, az érmen azonban csak egyikőjüknek jött össze, igaz, Özbas Szofi a legfényesebből szerzett egyet. A Budapesti Honvéd SE versenyzője először egy román, majd egy horvát cselgáncsozót búcsúztatott, a negyeddöntőben hosszabbításban, iponnal verte a brit Kelly Petersen Pollardot. Özbas az elődöntőben két vazaarival folytatta menetelését, a döntőben kemény ellenfél következett, a kétszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes holland Sanne van Dijke állt a tatami másik oldalán. Húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt Özbas akcióba lendült és vazaarit ért el, ezt az előnyt pedig megőrizte a végéig, így új súlycsoportjában már a második Grand Slam-diadalát aratta.
A többi magyar induló közül Szegedi Dániel jutott a legmesszebb, az elődöntőben vereséget szenvedett orosz ellenfelétől, majd a bronzmérkőzésen Samuel Gassner bizonyult jobbnak. Az osztrák cselgáncsozó a nap korábbi részében Szabó Áront búcsúztatta a legjobb 32 között, Tóth Botond a legjobb tizenhatig jutott. Varga Brigitta első mérkőzésén kikapott Cindy Merától, Gercsák Szabina pedig a legjobb 16 között a spanyol Laura Vazquez Fernandeztől szenvedett vereséget.

CSELGÁNCS
GRAND SLAM, TBILISZI
A magyarok eredményei. Férfiak. 73 kg. 2. forduló: Szegedi Dániel–Ioan Dzitac (román) 10–0. Samuel Gassner (osztrák)–Szabó Áron 7–0. 3. forduló: Szegedi–Gadir Huseynov (azeri) 10–7. Negyeddöntő: Szegedi– Leonardo Valeriani (olasz) 5–0. Elődöntő: Armen Agajan (orosz, semleges színekben)–Szegedi 10–0. Bronzmérkőzés: Samuel Gassner (osztrák)–Szegedi 10–0. 81. kg. 2. forduló: Tóth Botond–Olof Hermodsson (svéd) 7–5. 3. forduló: Zaur Dvalasvili (grúz)–Tóth 10–0
Nők. 63. kg. 2. forduló: Cindy Mera (kolumbiai)–Varga Brigitta 10–0., Gercsák Szabina– Amanda Zuaznabar-Torres (román) 10–0. 3. forduló: Laura Vazquez Fernandez (spanyol)–Gercsák 10–5. 70. kg. 2. forduló: Özbas Szofi–Serafima Moscalu (román) 5–0, 3. forduló: Özbas–Lara Cvjetko (horvát) 7–0. Negyeddöntő: Özbas–Kelly Petersen Pollard (brit) 10–0. Elődöntő: Özbas–Giovanna Scoccimarro (német) 10–0. Döntő: Özbas–Sanne Van Dijke (holland) 7–0

 

Legfrissebb hírek

Gyertyás Róza lesz a CIVIL cégcsoport arca

Egyéb egyéni
2026.01.28. 13:38

Cselgáncs: a Honvéd volt a legeredményesebb az ifjúsági Magyar-kupán

Utánpótlássport
2026.01.18. 16:25

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban

Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00

Özbas Szofi a legmagasabban jegyzett magyar cselgáncsozó a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.12.31. 15:04

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

A jövő sztárjai: Szeleczki Szabina, Toncs Péter

Utánpótlássport
2025.12.15. 08:53

Cselgáncs Grand Slam: Vég Zsombor ötödik Abu-Dzabiban

Egyéb egyéni
2025.11.30. 15:23

Cselgáncs Grand Slam: Özbas Szofi aranyérmes Abu-Dzabiban

Egyéb egyéni
2025.11.29. 16:51
Ezek is érdekelhetik