Cselgáncs: „Nagy bátorság kellett hozzá” – Özbas Szofi a súlycsoportváltásról

T. Z.T. Z.
2025.02.27. 20:53
Özbas Szofi (Fotó: Getty Images)
Özbas Szofi volt a Nemzeti Sportrádió vendége csütörtökön. A magyar cselgáncsozót L. Pap István és Virányi Zsolt kérdezte, és egyebek mellett arról beszélt, hogy nehéz döntés volt számára a súlycsoportváltás, de úgy érezte, eljött ennek is az ideje.

Bejött a súlycsoportváltás Özbas Szofinak. Mint ismert, a korábban 63 kilogrammos súlycsoportban versenyző cselgáncsozó az idei szezontól a 70 kilósok között indul, és első versenyét, a bakui Grand Slamet azonnal meg is nyerte. A Honvéd versenyzője a műsorban úgy fogalmazott: nehéz döntés volt a súlycsoportváltás, de úgy érezte, hogy eljött ennek is az ideje.

„Nehéz kérdés, hogy mi váltotta ki a súlycsoportváltást. Ha az ember nagyon sokáig van egy élethelyzetben, mint én a hatvanhárom kilóban, akkor hajlamos elhinni, hogy csak abban jó, és másban már nem. Nagy bátorság kellett ehhez, attól függetlenül, hogy sok olyan helyzet volt, ami már szemmel láthatóan nem volt jó. Érzelmileg volt ezt a döntést nehéz meghozni, mert a nagy sikereimet ott értem el. Más egy ilyen váltás, bátorság kellett hozzá. Inkább az érzés volt, ami azt mondatta velem, hogy 2025-ben egy tiszta lap jön” – fogalmazott Özbas Szofi.

A beszélgetés végén szóba került a 2028-as Los Angeles-i olimpia, Özbas azonban arról beszélt, hogy egyelőre még nem foglalkoztatja az esemény, szavai szerint addig még sok más egyéb fontos dolog vár rá: „Beszélgethetünk erről, de ez csak egy vízió lenne. Jó érzés rá gondolni, de nem foglalkoztat. Azt érzem, hogy bennem van és fontos nekem valahol, de addig még nagyon sok fontos dolog van. Nyilván be kell határolni a célt, hogy merre tartok, de a most az most van, és ez nekem sokkal fontosabb.”

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

A kétszeres Eb-aranyérmes Özbas Szofit sérülés miatt műteni kell

Egyéb egyéni
2026.06.05. 11:08

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Érdi Mária: A célunk, hogy a világ legjobbjai legyünk

Egyéb egyéni
2026.05.28. 14:00

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26
Ezek is érdekelhetik