Olimpiai címvédés és csapat világbajnoki cím a férfi párbajtőrözők vezetőedzőjének tervei között

2025.01.01. 19:59
Dancsházy-Nagy Tamás szerint a címvédés a cél (Fotó: Nemzeti Sport)
Dancsházy-Nagy Tamás, az olimpiai bajnok magyar férfi párbajtőr válogatott vezetőedzője szerint a következő időszak legfőbb célja a kijutás a 2028-as Los Angeles-i játékokra, ott pedig a címvédés, emellett pedig a csapat világbajnoki cím megszerzése.

A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjújában felidézte a párizsi aranyérem történetét, kiemelve, hogy 52 évvel korábban nyert legutóbb olimpiát magyar férfi párbajtőr válogatott. Mint mondta, fantasztikus élmény volt és a győzelem pillanatában sok minden átsuhant az agyán, többek között az, hogy az elmúlt több mint fél évszázadban milyen nagyszerű versenyzők és edzők dolgoztak a szakágban, és mégis versenyzőként Siklósi Gergelynek, Koch Máténak, Andrásfi Tibornak és Nagy Dávidnak, szakvezetőként pedig neki sikerült a csúcsra érni. 

„Ez egy csapatmunka volt. A szövetségi kapitány, a szövetség és sok ember dolgozott ezért az aranyéremért” – hangsúlyozta. 

Dancsházy-Nagy Tamás negyedszer járt ötkarikás játékokon, s ahogy fogalmazott, a párizsi megkoronázta ezt az utat, s még mindig „emésztgeti, dolgozgatja” a francia fővárosban történteket. Hozzátette: úgy érzi, pályafutásának egy szakasza ezzel lezárult, egyúttal elkezdődött egy új. 

A tréner szerint a tavalyi diadalhoz tudatos építkezés vezetett, ezért is volt különleges. 

„A srácok úgy dolgoztak, mintha kottából játszottak volna annak ellenére, hogy egy grandiózus helyszínen voltak, a Grand Palais-ban, nyolc-kilenc ezer ember előtt, akiknek a nagy része francia, azaz ellendrukker volt.” – nyilatkozott. 

A következő olimpiai ciklus tervei között Dancsházy-Nagy Tamás első helyen említette a kijutást a Los Angeles-i játékokra, ez szerinte nem lesz egyszerű, ott pedig szeretnék megvédeni a címüket. 

„Az egy mellékszál ebben a sztoriban, hogy csapat világbajnokok még nem vagyunk, és hát mikor, ha nem most?” – említette a harmadik nagy célt a szakági vezetőedző.


 

 

Legfrissebb hírek

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.12. 14:43

Los Angeles 2028: a legendás Griffith Obszervatóriumnál lesz a kerékpáros versenyek befutója

Kerékpár
2026.06.11. 15:24

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Vívás: esélyesek sikere és bravúrok a korosztályos válogatókon

Utánpótlássport
2026.06.08. 09:02

Kun Anna: Az igazságtalanság feldolgozása nehéz volt

Egyéb egyéni
2026.06.03. 14:53

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Pengét a kézbe! – a magyar válogatott Balatonbogláron hangol a vívó Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.03. 09:46
Ezek is érdekelhetik