Izraelben temetnék el Keleti Ágnest

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.01.02. 17:36
Keleti Ágnes (Fotó: Balogh László)
Izraelben többórás emlékműsorokkal tisztelegnek az állam tornasportját megalapító Keleti Ágnes öröksége előtt, sőt, a csütörtök hajnalban elhunyt ötszörös olimpiai bajnokot többen Izraelben szeretnék örök nyugalomra helyezni.

Adi Rubinstein izraeli újságíró az NS-nek elmondta, az országban sokan gondolják úgy, hogy az utóbbi egy-két évtized kivételével Magyarország nem becsülte meg eléggé Keleti Ágnest, aki 1957-ben Izraelbe költözött, és lefektette a zsidó állam tornasportjának alapjait. 2021 óta Keleti Ágnes nevét viseli az izraeli női tornászbajnokság.

Izraelben 2017-ben a legmagasabb állami kitüntetéssel is elismerték a bajnoknőt, aki 2016-ban költözött vissza Magyarországra.

„De miután tájékozódtam, úgy gondolom, hogy a család a budapesti temetés mellett dönt” – árulta el Adi Rubinstein.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
16 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23