Torna: Kovács Zsófia indulhat az olimpián – hivatalos

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.07.02. 16:20
Kovács Zsófia indulhat az olimpián (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Felszállt a fehér füst: kedd délután döntött a Magyar Tornaszövetség elnöksége, amely úgy határozott, hogy a nem névre szóló kvótát Kovács Zsófia kapja.

 

Amikor másfél héttel az októberi antwerpeni kvalifikációs világbajnokság előtt Kovács Zsófia megsérült, már sejtettük, hogy nagy a baj – a diagnózis, vagyis a keresztszalag-szakadás nem is adott okot a bizakodásra.

Tulajdonképpen a vb rajtja előtt elszállt az esélye a csapatkvóta megszerzésének, hiszen ahhoz az első tizenkettőben kellett volna végeznie női tornászválogatottunknak úgy, hogy nélkülözni kényszerül az együttes legjobbját, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófiát. A társak azért szépen helytálltak, tizenötödikek lettek, ezzel pedig együtt járt egy nem névre szóló párizsi kvóta.

Czifra Bettina Lili az egyéni összetettben nyújtott teljesítményének köszönhetően szerzett egy „sajátot”, s kvalifikált az olimpiára Bácskay Csenge is, hiszen bejutott az ugrás szerenkénti fináléjába (a döntő többi résztvevője már párizsi indulónak mondhatta magát, így a szabályok szerint a győztesnek járó kvóta addig „ugrált”, míg egy kvóta nélkülihez érkezett).

A vb idején megműtötték Kovács Zsófiát, és a rehabilitáció után meg is kezdte a felkészülést: a Magyar Tornaszövetség lefektette a szabályokat, ezek úgy szóltak, hogy a június 28. és 30. között bukaresti nemzetközi viadalon mutatott teljesítmény alapján döntenek az országkvóta sorsáról – és az is kimondatott, hogy a felemás korlát lesz az a szer, amelyen a két lány összeméri a tudását.

A szombati selejtezőben Székely Zója 14.050 pontot tornázott, és magabiztosan jutott a szerenkénti döntőbe, Kovács Zsófia viszont hibázott, így csak kilencedik lett – aztán vasárnap fordult a kocka, egy visszalépés okán Kovács mégis pódiumra léphetett a fináléban, ott pedig nagyszerű gyakorlatot mutatott be és második lett (14.200). Székely hibázott a döntőben (12.600).

Draskóczy Imre, a női válogatott kapitánya a bukaresti verseny jegyzőkönyveit terjesztette a szövetség elnöksége elé, amely döntött – az előzetesen megfogalmazott irányvonal mentén, vagyis amellett a tornász mellett, aki magasabb pontszámot ért el a viadalon.

Így kedden kiderült, hogy Kovács Zsófia ott lehet pályafutása harmadik olimpiáján.

Londonban három, Rióban kettő, Tokióban egy magyar képviselte a honi sportágat a játékokon, Párizsban ez a szám a négy lesz: Kovács, Czifra és Bácskay mellett Mészáros Krisztofer is kvalifikált az olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19

Felavatták Keleti Ágnes szobrát Budapesten

Egyéb egyéni
2026.03.30. 19:14

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57
Ezek is érdekelhetik