Tekvondó Eb: Márton Luana bronzérmes

2024.05.12. 17:22
Bronzérmet nyert Márton Luana (Fotó: Facebook/Magyar Taekwondo-szövetség)
Márton Luana bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban vasárnap, a tekvondósok belgrádi Európa-bajnokságának zárónapján.

Az UTE 18 éves sportolója harmadik kiemeltként a legjobb 16 között lépett először tatamira, és a magyar szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint három menetben kerekedett felül a 2015-ben világbajnok orosz Margarita Bliznyakován. A negyeddöntőben az olasz Giada Al Halwanit verte 2:0-ra, így már biztos érmessé lépett elő. Elődöntős csatáját a horvát Nika Karabatic ellen vívta, aki viszont megállította őt a további menetelésben. Az első menetet magabiztosan nyerte a délszláv vetélytárs, a második két perc szorosabb csatát hozott, de összességében itt is jobb volt Karabatic. Márton Luana így Eb-bronzéremmel búcsúzott Belgrádtól.

„Nem vagyok szomorú, de nem is tudok szívből örülni ennek a bronznak – nyilatkozta az elődöntős vereségét követően a magyar világbajnok az MTI-nek. – Nem sikerült úgy versenyeznem, ahogy szoktam, nem éreztem rá dolgokra, hiányzott a mentális frissesség. Viszont tanulságokkal bőven szolgált ez az Európa-bajnokság, tudom, mi az, amit legközelebb másképpen kell és fogok is csinálni.”

A csütörtökön kezdődött kontinensviadal első napján Salim Omar Gergely aranyérmet nyert 63 kg-ban, szombaton pedig Józsa Levente harmadik lett a 68 kilósok között.

Az épekével egy időben zajló paratekvondós Eb-n D. Kiss Zoltán bronzérmet érdemelt ki, miután kategóriájában (K44, plusz 80 kg) pontozással legyőzte a török Mehmet Saracot, majd elődöntős meccsére sérülés miatt már nem állt ki.

 

Legfrissebb hírek

A tekvandós világszövetségnél is fontos feladatokat lát el a Márton ikrek edzője

Egyéb egyéni
2026.03.11. 09:17

Remekeltek a magyar tekvondósok Las Vegasban

Egyéb egyéni
2026.03.09. 11:24

Márton Viviana kilencedik lett a tekvandósok Bulgária Openjén

Egyéb egyéni
2026.02.27. 20:29

Továbbra is a Márton ikrek vezetik a tekvandósok nemzetközi rangsorát

Egyéb egyéni
2026.02.14. 14:27

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:10

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
2026.01.13. 09:06

Nemzeti Sport Gála: Márton Luana lett az év női sportolója

Egyéb egyéni
2026.01.12. 22:05

Nemzeti Sport Gála: a Márton ikrek között Csikós Zsóka

Egyéb egyéni
2026.01.10. 10:30
Ezek is érdekelhetik