Öt magyar dzsúdós már biztosan kvalifikál Párizsba

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 16:25
Tóth Krisztián is biztos kvótás helyen áll (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Öt magyar cselgáncsozó kvótája már biztosnak nevezhető egy hónappal az olimpiai kvalifikációs időszak vége előtt.

A pénteken zárult abu-dzabi világbajnokság  – amely az utolsó nagy verseny volt a csaknem kétéves menetelésben – egyéni küzdelmeiben a 9 fős magyar válogatott az 52 kilós Pupp Réka révén egy ötödik helyet szerzett, a vegyes csapatversenyben pedig a válogatott hetedik lett.

Nagy András, a szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy Tóth Krisztián (90 kg), Pupp Réka, Özbas Szofi (63) és Gercsák Szabina (70) közvetlen kvótás helyen áll súlycsoportjának világranglistáján, míg Ungvári Attila (81) kontinentális kvótával szerepelhet Párizsban a jelenlegi állás szerint.

„A nemzetközi szövetség június huszonnegyedikén küldi ki a hivatalos értesítéseket, addig már csak három kisebb verseny lesz, és persze sérülés vagy doppingvétség is közbe jöhet a mezőnyben. Bár a csapat-világranglista még nem frissült, mi úgy számoltuk, hogy nem indulhatunk az olimpián a vegyes csapatversenyben, mert az osztrákok most a vb-n nyertek egy meccset, így minden bizonnyal ők lesznek ott Párizsban. Ilyen esetben az adott ország kap még egy egyéni kvótát, erről mi vélhetően lemaradunk” – sorolta a főtitkár.

A szabályzat szerint 238 fő a nemzetközi szövetség június 23-i világranglistájáról kerül az egyéni küzdelmek olimpiai mezőnyébe, a 14 súlycsoportból az első 17 helyezett szerez kvótát. A rendező franciák automatikusan kapnak súlycsoportonként egy (azaz összesen 14) kvótát. Száz helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapnak kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut. Az egyenlő esélyek jegyében a nemzetközi szövetség 15 kvótát oszt ki, öt – földrészenként egy – pedig meghívásos alapon talál gazdára.

A 2016-os riói olimpián 8 fős magyar dzsúdós küldöttség vett részt, 2021-ben Tokióban 7 versenyző alkotta a válogatottat.
 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: kezdődik a perui junior-világbajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 19:24

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:08

Fél évszázada a dzsúdó az élete – 60 éves Hajtós Bertalan

Egyéb egyéni
2025.09.28. 08:00

Hangyási László: Munka nélkül nincs eredmény

Utánpótlássport
2025.09.26. 19:01

Az Aranylabda-gála magyar győztese

Minden más foci
2025.09.25. 14:12

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21
Ezek is érdekelhetik