Íjász Eb: Balogh Mátyás után Elekes Gergő és Szijártó László is továbbjutott

Vágólapra másolva!
2024.05.09. 11:42
Balogh Mátyás remekül kezdett Essenben (Fotó: Balogh Mátyás/Facebook, archív)
Az olimpiai számban szereplő Balogh Mátyás után mindkét csigás kategóriában versenyző magyar, Elekes Gergő és Szijártó László is bejutott a legjobb 32 közé csütörtökön az íjászok Európa-bajnokságán, Essenben.

Az olimpiai kategóriában szereplő Balogh Mátyás a szerdai rangsorolóban 672 körös eredménnyel a 91 fős mezőny 16. helyét szerezte meg, így a kieséses tábla első körében nem kellett pályára lépnie. 

A második fordulóban, a csonka 64-es táblán – melyen a szerdai első nyolc íjász még nem lőtt – a rangsorolóban 64. román Mario Timpuval mérkőzött meg Balogh.

A kieséses párharcokban minden körben három-három nyilat lőnek ki a versenyzők és a jobb összeredményt elérő íjász két ponttal gazdagodik, míg döntetlen esetén egy-egy pont jár a feleknek, a győzelemhez pedig hat pontot kell elérni.

Balogh egyértelmű favoritként kezdte a mérkőzést, de az elején a magyar íjász még nem volt elég pontos. A nyitó körben a román 30 kört ért el, míg a magyar 27-et (0–2), majd a második sorozat első két-két lövése után az ellenfél 18–17-re vezetett és nagyon közel került a 4–0-hoz, harmadik lövésére azonban óriásit hibázott, vesszője a két körös sávban csapódott a táblába, Balogh Mátyásnak így egy nyolcas és ezáltal egy kifejezetten visszafogott, 25 körös sorozat is elég volt a győzelemhez.

Az egyenlítés vélhetőleg megnyugtatta a magyar íjászt, mert a harmadik sorozatban már két tizest is lőtt és 28–27-re nyert (4–2), majd a negyedikben mindhárom lövése a tábla közepében landolt és 30–28-as részsikerrel lezárta a mérkőzést.

Az olimpiai kategória versenye pénteken reggel folytatódik Essenben, ahol Balogh Mátyás a francia Jean-Charles Valladont-nal csap össze a nyolcaddöntőbe jutásért.

Csütörtökön a csigások kategóriájában további két magyar versenyző mutatkozott be. A verseny honlapja szerint a szerdai rangsorolóban 43. Elekes Gergőnek már rögtön az első körben pályára kellett lépnie a kieséses szakaszban, de a feröeri Jogvan Niclasen legyőzése nem okozott számára gondot.

A csigásoknál az olimpiai számmal ellentétben nem az egyik fél hatodik pontjáig tartanak a párharcok, hanem az öt hármas sorozat eredményét összeadják. Elekes a nyitó meccsén egészen kiválóan lőtt, és simán, 143–134-re megverte riválisát. A második körben a holland Jay Tjin-a-Djie várt rá, aki a rangsorlót a 22. helyen zárta, így esélyesebbnek számított nála, de a magyar íjász ismét remekelt, 15 lövéséből 144 kört ért el és összességében fölényesen, 144–138-ra győzött.

Szijártó László a rangsorlóban csupán két hellyel előzte meg honfitársát, ám ez elég volt ahhoz, hogy neki az első fordulóban ne kelljen pályára lépnie. A másodikban a szerdán 24. dán Nicklas Bredal Bryld volt az ellenfele, aki jól teljesített, de Szijártó ellen így sem tudott nyerni: a magyar íjász honfitársához hasonlóan kiválóan lőtt, ő is 144 kört produkált, ami négy körrel volt jobb a dán eredményénél.

A pénteki folytatásban Elekes a szlovák Matus Durnyval, Szijártó az észt Robin Jäätmával mérkőzik meg a nyolcaddöntőért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik