Evezős kvalifikáció: Gadányi kilencedik, Pétervári-Molnár tizedik Luzernben

Gadányi Zoltána (Fotó: Koncz Márton, archív)
Az egypárevezősök női versenyében Gadányi Zoltána a harmadik, Pétervári-Molnár Bendegúz pedig a negyedik helyen ért célba a B-döntőben a luzerni világkvalifikációs viadalon, amely az utolsó lehetőség az olimpiai kvótaszerzésre. Az egyelőre bizonytalan, hogy ezek az eredmények jelentenek-e párizsi indulási jogot Magyarországnak.
A kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz a keddi futamban megelőzte azeri és monacói ellenfelét, kínai, lengyel és szlovén riválisa azonban – utóbbi mindössze négy századdal – előbb ért a célba, ezzel összesítésben a 10. helyen zárta a viadalt.
A nőknél ugyanebben a versenyszámban Gadányi Zoltána futamában harmadik (7:56.34 p), összetettben pedig a kilencedik helyen végzett.
Bár az utolsó olimpiai kvalifikációs regattán egyenesen ágon csak versenyszámonként az első kettő kvalifikálja magát a párizsi játékokra, egy helyet még kiosztanak. Ezt olyan ország kapja, amelynek még nincs kvótája és a képviselője a legjobb pozícióban zár a kvótások mögött.
Legfrissebb hírek

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott
Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren
Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59






