Öttusa-vk: két-két új „beszálló” utazik Ankarába

Vágólapra másolva!
2024.04.15. 10:04
null
Erdős Rita is újoncként mutatkozik be Ankarában (Fotó: Földi Imre, archív)
Az olimpiai részvételért küzdő magyar öttusázók közül két-két olyan versenyző is rajthoz áll a kedden kezdődő ankarai világkupán, akinek ez lesz az első idei rangos megméretése.

„A világkupa-sorozat második, ankarai állomásán Erdős Rita és Barta Luca, illetve Demeter Bence és Tamás József személyében újoncot avatunk, ugyanis ők nem vettek részt a március elején Kairóban rendezett első viadalon, míg Simon Sarolta és Bauer Blanka, valamint Koleszár Mihály és Bereczki Richárd már Egyiptomban is szerepet kapott” – mondta az elutazás előtt az MTI-nek Martinek János szövetségi kapitány. Hozzátette, hogy a most harcba induló négy-négy versenyző közül Bereczkinek van némi előnye, ugyanis Kairóban ő döntőbe jutott, kilencedik lett.

A többiek viszont teljesítménykényszerben vannak, mivel ez lesz az első vk-versenyük, illetve Koleszárnak, Simonnak és Bauernek azért kell a jó eredmény, mert Kairóban gyengén szerepeltek, kiestek.

A kapitány arról is beszélt, hogy a fiúk egészségesek, megfelelő fizikai állapotban várják az ankarai rajtot. A lányoknál viszont Erdős Rita leesett a lóról, a bokája picit meghúzódott, Barta Luca pedig fáradásos törés után tért vissza, csak nyolcvan százalékos terhelésű futóedzéseket végzett. Martinek János bízik benne, hogy így is bírja majd a verseny százszázalékos terhelését.

Megemlítette, hogy a hat-hat, olimpiára aspiráló versenyző mindegyike három világkupán indulhat. Aki most kezdi a menetelést, arra igen megterhelő, sűrű időszak vár, ugyanis Ankara után szinte „beesik” a mezőny a jövő kedden kezdődő budapesti világkupára, amely után nem sokkal – május 8. és 13. között – a szófiai állomás következik.

„Az ankarai helyszínt jól ismerjük, az elmúlt években rendszeresen volt ott világkupa-forduló, tavaly pedig döntő. Egy lovasklub területén, egymástól kis távolságra rendeznek meg minden versenyszámot, ami ideális a mai felgyorsult öttusában” – mondta Martinek János.

A március eleji, kairói világkupán a nők mezőnyében az olimpiai kvótás Gulyás Michelle győzött, a férfiaknál pedig a kilencedik helyezett Bereczki mellett volt még két magyar döntős: az ugyancsak párizsi kvótás Bőhm Csaba ötödik, míg Szép Balázs hetedik lett. Koleszár a csoportjából nem jutott elődöntőbe. A nőknél Simon és Bauer szintén az selejtezőben fejezte be szereplését, Guzi Blanka pedig elődöntős volt, ám a fináléról lemaradt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik