„Mindenképpen jó előjel Párizsra” – Érdi Mária a nagy győzelmét értékelte a Sportrádióban

B. D. K.B. D. K.
2024.04.07. 09:29
Fotó: Érdi Mária Sajtó
Mint beszámoltunk róla, a párizsi olimpiára készülő Érdi Mária nyerte meg az ILCA 6 hajóosztály versenyét a vitorlázók mallorcai világkupa-állomásán. Hazánkban az elmúlt esztendőben az év női sportolójának megválasztott versenyző a Sportrádió Hazafutás című műsorában értékelt.

„Hihetetlenül nehéz verseny volt. Nagyon erős széllel kezdtük a hetet, majd utána ahogy teltek a napok, egyre gyengébb és trükkös szelünk volt, úgyhogy nagyon örülök annak, hogy kiegyensúlyozottan tudtam vitorlázni minden körülmény között – kezdte Érdi Mária. Megjegyezte, hogy ez egy nagyon nagy versenynek számít, aminek óriási hagyománya van. – Itt mindig óriási mezőny van, és nagyon-nagyon nehéz megnyerni, úgyhogy hihetetlenül boldog vagyok, hogy első magyarként sikerült itt győzedelmeskednem.”

Elárulta, hogy a helyszín nem tartozik a kedvencei közé, tavaly például csak a 29. lett. Azért nem szeret itt versenyezni, mert nagyon trükkösnek tartja a pályát, ráadásul olyan sok az induló, hogy szerinte könnyű nagyokat hibázni. Éppen ezért most külön örül a győzelmének, mert számára nem ideális körülmények között, nem egy kedvelt helyszínén aratott sikert.

„Mindenképpen jó előjel, hogy az Eb-győzelem után most megint én voltam a legjobb” – jegyzete meg, hozzátéve, hogy a vitorlázás egyébként olyan sport, ahol nagyon ingadozók tudnak lenni az eredmények.

Egyéb egyéni
2024.04.06. 17:59

A vitorlázó Érdi Mária értékes győzelmet aratott Mallorcán

„Sikerült minden helyzethez a lehető legjobban alkalmazkodnom."

 

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: óriási siker, magyar világbajnoki cím és bronzérem az L30-as vb-n!

Egyéb egyéni
2026.09.16. 23:22

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.10. 17:23

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45