NOB: az oroszországi Barátság Játékok politikailag motivált és sérti az Olimpiai Chartát

2024.03.19. 15:57
A NOB szerint az oroszok által szervezett Barátság Játékokon induló sportolókat politikai propagandacélokra használják (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy véli, Oroszország átpolitizálja a sportot azzal, ahogy az őszre tervezett Barátság Játékokat szervezi.

Az új multisportesemény az olimpia konkurense lenne és később a téli verziójára is sor kerülne.

A NOB – közleménye szerint – nem azt kifogásolja, hogy Oroszország multisporteseményeket szervez, már csak azért sem, mert ilyenek máshol is léteznek – elég a Nemzetközösségi Játékokra és a Frankofón Játékokra gondolni –, hanem azt, hogy ezeket nagyon direkt diplomáciai eszközökkel népszerűsíti az egyes országok kormányai körében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy látja, hogy az oroszok szándékosan megkerülik a célországok sportszervezeteit, ezzel egyértelműen nyilvánvalóvá teszik politikai motivációjukat, és politikai propagandacélokra használják a sportolókat, megsértve ezzel az Olimpiai Chartában foglalt alapelvet.

A NOB amiatt is aggódik, hogy Oroszország „teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a doppingellenes küzdelem és a versenyek integritásának globális normáit”, mivel jelenleg nincs a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált laboratórium Oroszországban, és továbbra is alacsony az orosz doppingellenes rendszerbe vetett bizalom.

A nemzetközi ötkarikás testület arra kéri a Barátság Játékokra meghívottakat, hogy ne vegyenek részt a versenyeken és ne is támogassák a rendezést.

A Barátság Játékokat – melynek tervével már tavaly előálltak az oroszok – Moszkvában és Jekatyerinburgban rendeznék meg. A téli Barátság Játékokat 2026-ra Szocsiba, a 2014-es téli olimpia helyszínére tervezik.

Az oroszok – és az őket támogató fehéroroszok – a nemzetközi sportéletből jó időre kiszorultak az oroszok ukrajnai inváziója miatt, és jelen állás szerint a két ország sportolói csak megszorításokkal vehetnek részt a párizsi nyári olimpián. A NOB korábban indítványozta, hogy – semlegesként – engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre azzal a megkötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel. A két ország sportolói a párizsi olimpián csak egyéni számokban versenyezhetnek, csapatsportágakban nem.

 

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26