Schmidt Ádám: Fontos, hogy a sportegyesületek nyissanak az emberek felé

2024.02.03. 09:21
Schmidt Ádám (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Schmidt Ádám szerint a sportegyesületek sikereit eddig elsősorban a versenysportban elért eredményekben mérték, mostantól azonban fontos, hogy nyissanak a közösségi sportolók felé, így minél több embernek váljon élete szerves részévé a sport.

 

A sportért felelős államtitkár erről péntek este a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) 21. bálján beszélt. Emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés decemberben kodifikálta a sporttörvény módosítását, amelynek értelmében a SOSZ magasabb rangra emelkedett, azaz immár köztestületként végzi a tevékenységét. Hozzátette, ez nemcsak egy elismerés, hanem eszköz is annak a kihívásnak a teljesítésére, amelyet a szövetség, az államtitkárság és a Nemzeti Sportügynökség közösen vállalt a tavalyi év során. Ez nem más, mint a Sportoló Nemzet Program, amelynek a célja, hogy Magyarország sportnemzetből egy testben és szellemben egészségesebb, sportoló nemzetté váljon.

Deutsch Tamás elnök beszédében kiemelte, az elmúlt egy évben újabb 112 klub csatlakozott a SOSZ-hoz, így annak már összesen 918 tagegyesülete van. Elmondása szerint ezekben több mint 6000 edző dolgozik és 180 ezren sportolnak, közülük 120 ezren versenyszerűen, 60 ezren pedig a szabadidejükben.

A SOSZ elnöke köszönetet mondott a kormánynak, hogy 2023-ban összesen 14,3 milliárd forint támogatásban részesítette a kiemelt 8 fővárosi és 25 vidéki klubot. Egyúttal bejelentette, hogy ez az összeg idén tovább 600 millió forinttal emelkedik, a kis- és közepes egyesületek támogatására pedig összesen 550 millió forint áll rendelkezésre a Hiszek Benned! program keretében.

A Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megrendezett jótékonysági bál keretében Deutsch Tamás, Schmidt Ádám és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adta át a díjakat a 2023-as nem hivatalos sportegyesületi rangsor legjobbjainak. Az élen a Budapesti Honvéd Sportegyesület végzett megelőzve a BVSC-Zuglót és a Vasas SC-t. Utóbbi egyben a parasport egyesületi rangsor legjobbja lett. A rangsorokat a tavalyi esztendőben szerzett olimpiai és paralimpiai pontok alapján, az Európa-bajnokságokat, az Európai Játékokat, a világbajnokságokat, valamint az olimpiákat és paralimpiákat alapul véve készítették el.

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Van még tennivalónk, de érdemi alternatívát tudunk nyújtani a virtuális térrel szemben

Egyéb egyéni
10 órája

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2026.02.23. 21:16

Schmidt Ádám: A sportvilág két, két és fél millió honfitársunkat érinti

Egyéb egyéni
2026.02.20. 20:07

Schmidt Ádám: Azt szeretnénk, ha minél több Guzi Blankánk lenne

Egyéb egyéni
2026.02.17. 21:36

„Én már aláírtam” – Schmidt Ádám a sportpetícióról

Egyéb egyéni
2026.02.15. 12:20

Schmidt Ádám: koncentráltan van jelen az olimpiai hangulat

Téli olimpia 2026
2026.02.13. 15:15

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
2026.02.05. 19:36
Ezek is érdekelhetik