Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

 – Államtitkár úr, ha visszatekintünk az elmúlt négy évre, mi az az eredmény, amit a leginkább kiemelne a sportirányítás munkájából? Látványos volt a törekvés arra, hogy mindenkit bevonjanak a párbeszédbe.     
– Mi valóban abban hittünk a kezdetektől fogva, hogy a sportvilág valamennyi szereplőjével nyílt, őszinte, érdeklődő kommunikációt folytassunk. Olyan élő kapcsolatot, olyan élő szövetet sikerült létrehozni a magyar sport szereplői és a magyar sportirányítás részvételével, amely a ciklus végére talán soha nem látott egységet eredményezett. Nagyon fontosnak gondolom azt, ami korábban talán nem volt ennyire jellemző, és én úgy látom, hogy üdvözli a magyar sport világa: folyamatosan mindenről tájékoztattuk a partnereket, nem érte őket meglepetés. Nem volt olyan, hogy úgy hoztunk volna meg döntéseket, hogy abba a sportvilág különböző szereplői ne lettek volna kellő mértékben bevonva. Mind Schmidt Gábor helyettes államtitkár úr, mind az én ajtóm nyitva állt sportoló, sportvezető, nagy egyesület, kis egyesület, szövetségi vezető, szövetségi munkatárs, köztestület – mindenki előtt. Ezt azért tartom fontosnak, mert mi messze nem azzal az attitűddel álltunk neki ennek a munkának, hogy mi tudunk mindent a legjobban. Voltak elképzeléseink, voltak elveink és volt egy programunk is, ami azt gondolom, hogy nagyon nagy százalékban megvalósult, de nem gondoltuk azt, hogy ezek nem csiszolhatók, jobbíthatók. Folyamatosan egyeztettünk a sportvilág különböző szereplőivel, hogy valójában azokra a felvetésekre, azokra a kérdésekre is érdemben tudjunk reagálni, amelyek – ha nincs ilyenfajta kommunikáció – talán el se jutnak a mi asztalunkig, vagy nem is tudunk róla, hogy milyen problémával szembesül egy létesítményvezető, egyesületi vezető vagy sportszakember. Ennek az eredménye az, így négy év után, hogy mind a köztestületeknél, mind a szövetségeknél, mind az egyesületeknél, de a sportolók túlnyomó többségénél is soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban. És ez a jó viszony a sportmédiával, a sportvilághoz szorosan kapcsolódó civil szférával is létrejött. Én ezért nagyon hálás vagyok, és ezúton is mindenkinek köszönöm a nyitottságot és a partnerséget.

– Miként sikerült, sikerült-e egyformán elegendő figyelmet fordítani a verseny- és a közösségi sportra?     
– Nyilvánvaló, hogy a sportrajongók itthon arany-, ezüst-, bronzéremben, Eb-kijutásban, a nagy eredményekben érdekeltek, azt szeretik látni, ha a bajnokaink a világ tetején vannak, és elképesztő eredményeket produkálnak. És ez így rendben is van. De meggyőződésünk, és erre igyekeztünk is felhívni a figyelmet a sportvilágon belül is, hogy nem lehet élesen szétválasztani a versenysportot és a közösségi sportot, hanem ezek összefonódnak, egymásra épülnek. Ebből adódóan a közösségi sportot a Sportoló Nemzet Programunkon keresztül, amelynek most már több mint százhatezer regisztrált tagja van, új dimenzióba sikerült emelni. A budapesti atlétikai világbajnokság után indítottuk el ezt a programot, amelyen keresztül a csatlakozóknak igyekszünk különböző kedvezményekkel minél több sportolási lehetőséget biztosítani. Ősszel a BM Köznevelési Államtitkárságával és a Klebersberg Központtal meghirdettük a Sportoló Nemzet Tan­évet. Az iskolákat sportnapok keretében összekapcsoltuk a környékbeli egyesületekkel, a nagyköveteink, olimpiai és világbajnokaink közösen sportoltak a gyerekekkel. Kültéri kondiparkokat építettünk kistelepülések iskoláinak, neves szakemberek bevonásával készítettünk egy életmódkönyvet a gyerekeknek, valamint országosan ingyenes belépőket biztosítottunk a látványcsapatsportágak bajnoki, illetve válogatott mérkőzéseire, hogy minél több élményt szerezhessenek. Mindez része annak a gondolatiságnak, amelynek három fő pillérét határoztuk meg.

– Melyek ezek?     
– Az első abból a felismerésből fakadt, hogy van egy nagyon nagy kihívás, ami még tíz éve sem volt ilyen mértékig jelen: a virtuális tér elképesztő szívóhatása. Sajnos nagyon nagy erővel szippantja be a fiatalokat, nekünk ez ellen kell küzdenünk, és meggyőződésünk szerint a sport tökéletes alternatívát nyújt rá, hogy a fiatalok a virtuális tér helyett a sportban töltsenek el minél több időt. Ahhoz, hogy ebben eredményesek legyünk, kellettek az elmúlt tizenhat év létesítményfejlesztései, mert a szülők csak így engedik el szívesen a gyereküket sportolni – egy sporttelepre, ahol  mondjuk letört a csaptelep, nem biztos, hogy a mai szülők többsége odaengedi a gyermekét. A célunk, hogy a sport segítségével életerős, tettre kész fiatalokat neveljünk. A sport által olyan értékekre tehetnek szert, amelyek elkísérik és segítik őket a civil életben is; nem véletlen, hogy a legtöbb HR-szakember olyan paramétereket keres egy munkavállalóban, ami egy sportolóra illik. Nagyon sok szülő tapasztalja, hogy elsősorban a virtuális világból érkező ingerek miatt a fiatalok mentális nehézségekkel küzdenek, a valóságtól elrugaszkodott elvárásoknak igyekeznek megfelelni, emiatt szoronganak, frusztráltak, depresszióra hajlamosak. A sport sok egyéb mellett arra is megtanítja a fiatalokat, hogy felismerjék a valós képességeiket és az ebből adódó lehetőségeiket, amelyekkel a vágyaik és az álmaik összehangba kerülhetnek. Ez a felismerés a mindennapokban, a civil életben is óriási segítséget jelenthet majd a számukra.

– Ez egy.     
– A második fő törekvésünk, hogy valódi példaképeket adjunk a magyar nemzetnek. A virtuális tér gyakran olyan „példaképeket” szül, akik mögött megkérdőjelezhető a valódi teljesítmény. A sport ezzel szemben egy őszinte, világviszonylatban mérhető ágazat, amely képes olyan hősöket felmutatni, akik egységbe is kovácsolják a nemzetet. Amikor Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás vagy napjainkban Gulyás Michelle olimpiai aranyérmet nyer, akkor mindannyian azt mondjuk, hogy „mi” nyertünk, és teljesen mindegy, hogy a határok hol húzódnak, Délvidéken ugyanazt fogják gondolni a magyarok, mint Kárpátalján vagy Torontóban. Fontos, hogy ezek az emberek, mint például az egykori ikonunk, Zsivótzky Gyula, akiről a minap elneveztük a korábbi Nemzeti Atlétikai Központot, emberi kvalitásaikban is kimagaslóak legyenek. A harmadik törekvésünk pedig az, hogy az egész sportstruktúra úgy álljon fel: akiben ott van az a bizonyos X-faktor, annak ne kelljen bolyongania a rendszerben, hanem egyértelmű, egyenes útja legyen a sikerhez, mi pedig utána különböző programokkal minél hosszabb ideig megtartsuk őt ezen a legmagasabb szinten.

– Mindez ma már lehetetlen friss és hatékony informatikai háttér nélkül, amely, ha létezett is a sport egyes területein, biztosan nem volt egységes.     
– Hatalmas mérföldkőnek tartom és büszke vagyok rá, hogy végre eljutottunk oda, hogy a Nemzeti Sportinformációs Rendszer (NSR) felállt, és hiteles adatokat tud közvetíteni a sportvilágnak és nekünk is. Ez a projekt még 2012-ben indult, és nagyon fontos, hogy mára a rendszeren keresztül tudjuk, hogy hány igazolt sportolónk van, hány egyesületünk, vagy egy szövetségnek hány tagszervezete van. Amikor döntést szeretnénk hozni, hogy mennyi támogatást és milyen programot indítsunk egy-egy sportágban, tisztában kell lennünk a valós számokkal.

– Milyen állapotban van a sportszakmai háttér? Sokan panaszkodnak az edzőhiányra, a futballban például szerintem a létesítményeknél is nagyobb deficitünk volt, van szürkeállományban.     
– Ez az egyik legnagyobb megoldandó feladatunk, és büszke vagyok rá, hogy bevezettük a nevelőedzői programot, és megújítottuk a kiemelt utánpótlásedzői, valamint a kiemelt edzői programot is. Ennek ellenére sportszakemberből hiány van, ami egyébként globális probléma. De míg 2010-ben még másod-, harmadállásban dolgoztak az edzők, ma már ez jó irányba változott, csak hát közben a sporttudomány olyan mértékben behálózta a sport világát, hogy ma rendkívül komplex ismeretekkel lehet valaki kiemelkedő sportszakember. Egy edzőnek ma már stábokat kell menedzselnie, amelyekben a sportegészségügy és a sporttudomány képviselői is ott vannak körülötte. Nagyon fontos lépésként nyolc felsőoktatási intézménnyel és szövetségekkel kötöttünk együttműködési megállapodást, mert elkerülhetetlen, hogy a naprakész, sportágspecifikus tudás megjelenjen a képzésben, nem lehet évtizedekkel ezelőtti tankönyvekből oktatni.

19 állomásos országjárás

Sportinfó 2026 címmel vámegyei sportszakmai fórumokat tartott a sportállamtitkárság idén tavasszal. A 19 állomásos országjárás során a sportegyesületek munkatársai és a testnevelő tanárok személyesen találkozhattak a sportirányítás vezetőivel és a meghívott sportvezetőkkel, sportolókkal, akiktől kérdezhettek is. A helyszíneken országosan több mint 4000 résztvevő regisztrált.

–  A nagy kép közismert: duplájára nőtt az igazolt sportolók száma, de a statisztikák szerint nagyon sok fiatal esik ki a rendszerből az általános iskola felső tagozata, majd az érettségi után. Aki feljebb lép a tanulásban, úgy érzi, kénytelen háttérbe szorítani vagy abba is hagyni a rendszeres, egyesületi sportolást. Sokan a tanulást és a sportot még mindig szembeállítják egymással, holott sok kutatás igazolja, hogy segítik, kiegészítik egymást. Mi a megoldás?     
– Ennek a problémának a gyökere szerintem jóval mélyebbre nyúlik. Sok iskolában a testnevelő tanárok a tantestületi hierarchia legalján vannak. Ha a matek vagy a fizika nem megy, külön tanárt fogadunk, ha a testnevelés, az nem olyan nagy baj, vagy megpróbálunk felmentést kérni. Ráadásul látjuk azt, hogy ma a fiatalokat a testnevelésórán már nehezebb megszólítani: a túlnyomó többségüket a szekrényugrással meg a kötélmászással már nem lehet lázba hozni. Olyan új eszközöket, kognitív képességfejlesztő módszertanokat kell bevezetnünk, amelyek vonzó elemekkel felkeltik a mai generáció érdeklődését. De a probléma még távolabbról, az óvodából indul: a fiatalok több mint nyolcvan százaléka úgy lép be az általános iskolába, hogy nem tud rendesen futni, dobni, ugrani, labdát kezelni. Együttműködve az atlétikai és a tornaszövetséggel, olyan programot dolgozunk ki, ami bekerül a KRÉTA rendszerbe, hogy már az óvodapedagógusok el tudják kezdeni ezeknek az alapmozgásoknak a tanítását. Emellett az Úszó Nemzet Program már 44 500 gyermeket érint, akik ingyenes úszásoktatást kapnak országszerte.

– Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek az iskolában és egy részük sohasem jut el klubba sportolni, az elmúlt időszak valóban látványos fejlesztései inkább az egyesületi világot érintették. Közelíthető a két világ? Az iskolai sportban, ha például az angolszász hagyományok sikerességét nézzük, még lenne bőven tartalék, finoman fogalmazva…     
– A 13-14 éves korosztály lemorzsolódása ellen a szövetségek nyitottságára van szükség: azoknak a fiataloknak, akik nem tudnak heti öt-hat edzésre eljárni, csak kettő-háromra, külön versenyrendszert kell kiírni, mert bennük is ott van a versenyszellem, de nem szabad őket összeengedni a profiknak készülő gyerekekkel, mert kudarcélményük lesz. Ezen felül a Klebelsberg Központtal dolgozunk azon, hogy a megfelelő infrastruktúrával rendelkező iskolai létesítményeket tanítás után és hétvégén is bekapcsoljuk a közösségi sportba, sőt, a gyerekekkel együtt a szülők is igénybe vehetnék ezeket. Kiemelném még a Diákolimpiát is, amely Balogh Gábor elnök úr és az általa vezetett Diáksportszövetség szervezésében kiváló lehetőséget ad erre a fajta megmérettetésre, és ma már megközelítőleg négyszázezer fiatalt ér el.

– Beszéljünk a versenysportról is! Bár mintha egyre jobban teljesítenénk, a 2028-as Los Angeles-i olimpiára bejelentett tíz aranyérem vagy a legjobb tíz helyezés egyike az éremtáblán mégis merész vállalásnak tetszik…     
– Bár az olimpiát követően sokféle statisztika készült, én úgy gondolom, nekünk magunkkal kell foglalkoznunk: a magyar sport még mindig rendkívül erős, folyamatosan a világ élmezőnyében vagyunk. A 2024 őszén elindított LA10 program pont azt a célt szolgálja, hogy a legmagasabb szinten a nüanszok a mi javunkra dőljenek el. Azt a célt fogalmaztuk meg, hogy tíz aranyérmünk legyen a Los Angeles-i olimpián. Ahhoz, hogy ezt elérjük, körülbelül húsz, aranyéremre esélyes indulóval kell kiutaznunk.

– És Milák Kristóf egyike ennek a húsz, aranyéremre esélyesnek Los Angelesben?     
– Két hét múlva okosabbak leszünk, de ismereteim szerint Milák Kristóf készül az áprilisi országos bajnokságra, és az esélyesek között számolunk vele. Hatalmas motiváló erő lehet neki – és minden vízilabdázó, úszó számára is –, hogy 2027-ben olyan vizes világbajnokságot rendezünk Budapesten, amely olimpiai kvalifikációs esemény lesz, elképesztő hazai közönség előtt mutathatják meg magukat. Abszolút, Milák Kristóf egyike a húsz aranyesélynek Los Angelesben.

– Már csak tizenkilencre van szükség…     
– Visszatérve az LA10 programra: háromszázhetven olyan sportolót követünk nyomon napi szinten, akik a leendő olimpiai csapat kilencvenöt százalékát fogják adni. Az olyan aprónak tűnő problémák, mint egészségügyi, mentális, családi gond vagy egy klubváltás, érmekben mérhetőek. Neveket nem mondok, de több tanulságos példát láttunk erre Párizsban. Ha ezt a háromszázhetven sportolót napi szinten figyeljük, időben tudunk reagálni, és meg tudjuk oldani az ilyen jellegű, nem közvetlenül sportszakmai problémáikat is, akár már most, az aranyérmekben térülhet meg Los Angelesben. Már ebben a ciklusban is tudnék példát említeni, milyen különleges háttér­összefogást követel a kluboktól, szövetségektől, a sportirányítástól, adott esetben akár a külképviseletektől is egy-egy tehetségünk szakszerű és hatékony menedzselése. Vagy hadd hozzam fel konkrétumként a vízilabdát: nagyszerű, hogy Madaras Norbert elnök úrral és a szövetségi kapitánnyal közös gondolkodás eredményeként igazi vízilabdaközpontot hoznak létre Szolnokon, ami meggyőződésem szerint jelentős mértékben fogja segíteni az eredményességet Los Angelesben.

– Az elmúlt négy parlamenti ciklus sporttámogatási rendszere egyfajta „kegyelmi állapotot” hozott a magyar sport számára. A választások közeledtével sokan tartanak egy esetleges politikai váltás romboló hatásaitól. A taorendszer például biztosan megszűnne.     
– Akik 2010 után léptek be a magyar sportba versenyzőként, szakemberként vagy vezetőként, ezt a kivételezett helyzetet természetes állapotnak tekintik. Nem is gondolnak bele abba, hogy egy változás mivel járhat. Ma a magyar sport azért van kivételes helyzetben, mert a nemzetnek olyan kormányfője van, aki a sportot szívügyének tekinti, és ha logikus, sportszakmailag alátámasztott elképzelést teszünk az asztalára, azt támogatja. A sport messze túlmutat azon, amit ma a legtöbben gondolnak róla, jelen korunkban társadalmunk megmaradásának és fejlődésének egyik legfontosabb záloga a már részletezett oktatási, egészségügyi vonatkozások révén. Az elmúlt tizenhat évben a sport stratégiai ágazat lett nálunk: mindennapos testnevelés, tornaterem- és tan­uszodaprogram, létesítményfejlesztések – ezek mind egymásra épülnek. Nem esett még szó a fogyatékosok sportjáról, hogy a sportnak milyen integráló ereje van, és ezt ki kell használnunk. Az elmúlt négy évben a fogyatékos sportolókkal foglalkozó valamennyi szervezet támogatását emelni tudtuk, több mint 8.7 milliárd forint össztámogatást biztosítottunk. Ami a taót illeti: tévhit, hogy a versenysportot támogatja. Ennek a támogatási formának nagyon jelentős része azt segíti, hogy a látványcsapatsportokban az egyesületeknek legyen megfelelő logisztikájuk, infrastruktúrájuk, felszerelésük. Adtunk nekik egy mankót, hogy a fiatalok tíz-tizenkét éven keresztül kiváló körülmények között, rendszeresen sportolhassanak. A minap Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében jártam a Sportinfó 2026 című országjárásunk során, és a helyi körülményeket taglaló prezentációban több egyesületnél is rá tudtam mutatni, milyen alacsonyak a tagdíjak, de volt több olyan egyesület is, ahol egyáltalán nincs tagdíj. Ez csak a meglévő állami támogatások és a tao miatt lehetséges. Megint a pólóból hozok példát, Madaras Norberttől, a vízilabda-szövetség elnökétől származik az információ: jelenleg a sportágban nyolc és tizennyolc ezer forint között van a havi tagdíj, amiért a gyermek kap medencefelületet, edzőt, felszerelést, utaztatást és tizenöt-húsz alkalommal edzéslehetőséget. Ha a jelenlegi állami és taotámogatási rendszer megszűnne, ezek a tagdíjak azonnal száz-százhúsz ezer forintra ugranának fel havonta. Ezt nagyon kevés család tudná kifizetni, így a sportág utánpótlásbázisa pillanatok alatt kiürülne, ami pedig rendkívül gyorsan a versenysport és az eredményesség hanyatlásához vezetne. A jelenlegi sporttámogatási rendszeren keresztül túlzás nélkül mondhatom, hogy a kormányzat nagyon jelentős családtámogatást valósít meg, hiszen ma hazánkban országszerte megfizethető áron sportolhatnak a gyerekek. Ezért hangsúlyoztam minden Sportinfón a hallgatóságnak: lehetséges, hogy a világ dolgairól másként gondolkodunk, de ami közös bennünk, hogy a sport mindannyiunk szívügye. Aki pedig így érez, bízom benne, hogy segít fejlődő pályán tartani ezt a területet.

Életmódkönyv a 10–14 éves korosztálynak

A Sportoló Nemzet Tanév keretében múlt héten mutatták be a „Fuss neki! Aktiváld a benned rejlő szupererőt” című életmódkönyvet, amely a 10–14 éves korosztálynak kínál közérthető, inspiráló és tudományosan megalapozott útmutatót az egészséges életmód kialakításához. A Schmidt Ádám ötlete alapján, neves szakértők (Csáky László sportcoach, Harsányi Szabolcs Gergő, Szemes Ágnes sportpszichológusok, Topál József biológus, etológus, az MTA doktora, Balla-Evetovics Hajnalka ultrafutó, szakújságíró, Góg Anikó olimpikon triatlonista, Szász Máté biológus, sport- és prevenciós szakember, valamint Vada Gergely alvásszakértő)  által összeállított könyv egymással összefüggő rendszerként mutatja be a fiataloknak a mozgás, a táplálkozás, az alvás és a mentális egyensúly szerepét. A tervek szerint májusban a Sportoló Nemzet Tanév országjárásban résztvevő iskolák tanulói már megkapják a könyvet, valamint online segédanyagként a Nemzeti Köznevelési Portálon elérhető lesz a pedagógusok számára. A cél, hogy ősszel minden felső tagozatos általános iskolás tanuló megkaphassa a tankönyvcsomagja részeként.