Asztalitenisz: kínai erődemonstrációra számíthatnak a mieink a vb-n

SZ. M.SZ. M.
2024.02.10. 17:54
Ritka alkalom előtt állnak férficsapatunk tagjai, Puszanban várhatóan a világranglista-vezető, olimpiai és nyolcszoros világbajnok kínai Fan Csen-tunggal is megmérkőzhetnek (Fotó: WTT)
Véglegessé vált a február 16-án kezdődő dél-koreai csapat-világbajnokságon szereplő válogatottak névsora – ez alapján nyilvánvaló, hogy a férfiaknál és a nőknél is a mieinkkel egy csoportban lévő kínaiak semmit nem bíznak a véletlenre, a legerősebb összeállításban állnak asztalhoz Puszanban.

 

A néhány héttel ezelőtt megtartott sorsolás óta tudjuk, a puszani csapat-világbajnokságon férfi és női válogatottunk is egy csoportba került a címvédő Kínával, a kérdés csak az volt, az ázsiaiak milyen együttest küldenek Puszanba. Nos, miután lezárult a nevezési határidő, nyilvánosságra hozták a válogatottak összetételét, s ez alapján kijelenthetjük, Kína nem kísérletezget ezen a versenyen, a sportág nagyhatalma a lehető legerősebb válogatottal szerepel a világbajnokságon: a férfiaknál a világranglista első öt helyezettjét a kínaiak adják, a nőknél pedig a top 6-ból öt asztaliteniszező az övék, s természetesen mindannyian ott lesznek Dél-Koreában.

Ami a mieink többi ellenfelét illeti, a férfiaknál a horvátoknak és a belgáknak is van két, a kubaiaknak pedig egy top 100-as játékosa, s tekintve, hogy nálunk a legelőkelőbb helyen jegyzett Majoros Bence a 123., csapatuktól a szeptemberi malmői Európa-bajnokságon látottakhoz hasonló bravúrokra lesz szükség.

A nőknél Kínát nem számítva Magyarországnak és Indiának is van két-két top 100-as asztaliteniszezője, a spanyolok pedig egy ilyennel büszkélkedhetnek szóval itt sem lesz egyszerű a mieink dolga, még úgy sem, hogy Üzbegisztán lefelé kilóg a mezőnyből.

A február 16-án kezdődő világbajnokságon a férfiaknál és a nőknél is 40 válogatott indul, a csoportelsők egyenes ágon kvalifikálnak a nyolcaddöntőbe, a második és harmadik helyezettek pedig egy rájátszáskört vívnak a 16 közé jutásért.

ASZTALITENISZ
CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
A magyarok csoportjában szereplő válogatottak összetétele
Férfiak. 1. csoport
Kína: Fan Csen-tung (1.), Vang Csü-csin (2.), Ma Lung (3.), Liang Csing-kun (4.), Lin Kao-jüan (5.)
Horvátország: Tomislav Pucar (49.), Andrej Gacina (60.), Filip Zeljko (127.), Frane Kojic (290.)
Belgium: Martin Allegro (57.), Adrien Rassenfosse (86.), Cedric Nuytinck (106.), Florent Lambiet (120.)
Magyarország: Majoros Bence (123.), Szudi Ádám (228.), Lakatos Tamás (291.), András Csaba (323.)
Kuba: Andy Pereira (58.), Livan Martinez (271.), Jorge Campos (364.), Adrian Perez (415.)

Nők. 1. csoport
Kína: Szun Jing-sa (1.), Vang Ji-ti (2.), Csen Meng 3.) Vang Man-jü (4.), Csen Hszing-tung (6.)
Magyarország: Póta Georgina (89.), Madarász Dóra (91.), Bálint Bernadett (273.), Nagyváradi Mercédesz (735.)
India: Manika Batra (37.), Sreeja Akula (50.), Archana Kamath (108.), Ayhika Mukherjee (155.), Diya Parag Chitale (161.)
Spanyolország: Maria Xiao (61.), Sofia-Xuan Zhang (122.), Elvira Rad (347.), Maria Berzosa (397.)
Üzbegisztán: Markhabo Magdieva (391.), Rozalina Khadjieva (–), Rimma Gufranova (–), Mekhiriniso Norkulova (–)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33