Asztalitenisz: férficsapatunk csak megszorítani tudta az esélyesebb horvátokat a vb-n

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 14:02
A 21 éves András Csaba először játszott a válogatottban egyes pozícióban, s nem is okozott csalódást (Fotó: WTT)
A puszani csapat-világbajnokság második napján férfiválogatottunk Horvátország ellen lépett asztalhoz. Az András Csaba, Szudi Ádám, Lakatos Tamás összetételű együttes jól teljesített, a két top 100-as játékossal felálló ellenfél azonban 3:1-re győzött.

Miközben női válogatottunk drámai csata végén 3:2-re győzött Spanyolország ellen néhány asztallal arrébb férficsapatunk már a második meccsét is lejátszotta a csoportkörben, az ellenfél ezúttal Horvátország volt. Lindner Ádám szövetségi kapitány a győztes csapaton ne változtass elvet szem előtt tartva a Kubát 3:0-ra legyőző Szudi Ádám (világranglista-229.), András Csaba (325.), Lakatos Tamás (291.) együttest nevezte a mérkőzésre, azaz első számú játékosunk, a gerincsérv miatt viszonylag sokat kihagyó, emiatt az utóbbi időben tétmeccset sem játszó Majoros Bence (133.) ezúttal is a kispadról szurkolt a többieknek. Most annyiban más volt a helyzet, hogy míg Kubával szemben mi számítottunk esélyesnek, ezen a találkozón a papírforma alapján inkább a másik irányba billent a mérleg nyelve, tekintve, hogy odaát Tomislav Pucar (48.) és Andrej Gacina (60.) személyében két top 100-as játékos is rendelkezésre állt, s a harmadiknak jelölt Filip Zeljko (126.) is csak alig csúszik ki onnan.

Mindezt figyelembe véve jó volt látni, hogy a magyar trió nem csak, hogy megszorongatta a horvátokat, akadtak pillanatok, amikor föléjük is nőtt. Szudi és András is elcsípett egy-egy játszmát – sőt utóbbi kettőt, ugyanis két meccset vívott –, Lakatos pedig ahogyan azt a szeptemberi malmői Európa-bajnokságon megszokhattuk tőle, a harmadik helyen most is hozta a maga partiját. A vereség természetesen soha nem jó, de amellett, hogy a papírforma alapján számolhattunk vele, ez az 1:3 feltétlenül a vállalható kategóriába sorolható.

Miután Szudinak általában nem megy a játék Gacina ellen, ezért változtattunk a beíráson és a fiatal András Csaba került az első pozícióba – értékelt a találkozót követően Lindner Ádám szövetségi kapitány. – Ő kétszer is asztalhoz állhatott, jó teljesítményt nyújtott, bár néha akadtak hullámvölgyei, amit a rutintalanság számlájára írhatunk, Lakatos pedig ezúttal is stabilan hozta a harmadik pozíciót. Úgy tervezem, vasárnap a kínaiak ellen megnézzük, hogy a gerincsérve miatt kihagyó Majoros Bence mire képes. Fontos, hogy játsszon, mert a csoport utolsó körében a belgák ellen szükség lenne rá.”

Férficsapatunk tehát a címvédő Kína ellen vívja következő mérkőzését, a találkozó vasárnap magyar idő szerint hajnali 2-kor kezdődik.

„A mérkőzés elejétől kezdve éles voltam, az ellenfelem viszont kicsit visszafogottabban kezdett, a második játszmától viszont már ő is felpörgött. A játék sokszor úgy alakult, hogy az neki kedvezett, a labdamenetek sokszor az ő szája íze szerint zajlottak. Ennek ellenére úgy érzem jó állapotban vagyok, top ötvenes asztaliteniszezővel szemben sikerült jól teljesítenem.”

SZUDI Ádám

világranglista-229.

„Az első mérkőzésemen nekiestem az ellenfelemnek, aztán ahogy haladtunk előre, volt néhány balszerencsés pont, ami megzavart. Kicsit izgultam, hibáztam is néhányat, de úgy érzem, a játékom összességében rendben volt, sok olyan elem köszönt vissza, amit az edzéseken gyakoroltunk. Még szoknom kell az ilyen hangulatú versenyeket, a világbajnokságot.”

ANDRÁS Csaba

világranglista-325.

„Annak örülök, hogy sikerült nyernem, a csapatot viszont nagyon sajnálom, mert tényleg csak apróságokon, egy-egy poénon múlt, hogy nem értünk el jobb eredményt, igaz, tudtuk, hogy ez ilyen mérkőzés lesz. A horvát válogatott jobb, de mi is elég jók vagyunk ahhoz, hogy ha jó napot fogunk ki, legyőzzük őket. Úgy érzem, megfelelően koncentráltam, de a formámmal még nem vagyok teljesen elégedett, szeretnék még jobb lenni.”

LAKATOS Tamás

világranglista-291.

vélemények

ASZTALITENISZ
56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG (PUSZAN)
Férfiak. 1. csoport:
Horvátország–Magyarország 3:1
Pucar–Szudi Ádám 3:1 (–4, 8, 8, 7)
Gacina–András Csaba 3:1 (9, –4, 6, 9)
Zeljko–Lakatos Tamás 1:3 (–9, 4, –6, –8)
Pucar–András 3:1 (9, 7, –6, 6)

Kína–Kuba 3:0

Az állás: 1. Kína 4 pont/2 meccs, 2. Magyarország 3/2, 3. Horvátország 2/1, 4. Kuba 2/2, 5. Belgium 1/1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik