Kevesebb nézővel számolnak a szervezők a párizsi olimpia megnyitóján

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.31. 11:48
Gérald Darmanin (Fotó: Getty Images)
A korábban közöltnél jóval kevesebb néző lehet jelen a párizsi olimpia július 26-i megnyitóján.

A belügyminiszter 2022 októberében a szenátusban még 600 ezer nézőről beszélt, akik közül 500 ezren a Szajna felső rakpartjain kísérhették volna figyelemmel a hajók és rajtuk a versenyzők, illetve más hivatalos személyek felvonulását, a France 2 televízióban ugyanakkor most már nagyságrendileg 300 ezres összlétszámról tett említést Gérald Darmanin.

„Az az elképzelés, hogy az alsó rakpartokon 100 ezer fizető néző lenne, a felső rakpartokon pedig több mint 220 ezer, ingyenes jegyekkel” – közölte, hozzátéve, hogy az összlétszám azokkal egészül ki, akik a folyó mentén laknak, illetve akik lakást tudnak ott bérelni a ceremónia idejére.

A tárcavezető még tavaly májusban is 600 ezres nézőszámot említett. Ugyanakkor most úgy fogalmazott, hogy a megnyitó a korábbi terveknek megfelelően zajlik majd.

Laurent Nuńez párizsi rendőrprefektus korábban tavaszra ígért végleges számokat a terrorfenyegetettség mértékének függvényében.

A megnyitón 115 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajna mintegy hat kilométeres szakaszán az Austerlitz hídtól az Eiffel-toronyig.

A játékok idején naponta átlagosan 30 ezer rendfenntartó ügyel a biztonságra, de például a megnyitón 45 ezer.

 

Legfrissebb hírek

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:24

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Olasz aranyérem a műugrók vegyescsapat-versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.07.31. 16:25