Birkózás: Zágrábban alakul ki a mieink végleges Eb-kerete

MTI MTIMTI MTI
2024.01.09. 18:02
null
Fritsch Róbert új súlycsoportban szerepel (Fotó: Árvai Károly)
Címkék
A szerdán rajtoló zágrábi nemzetközi birkózó-rangsorverseny eredményei adják majd a februárban, Bukarestben sorra kerülő Európa-bajnokság magyar válogatott keretének alapját.

A hazai szövetség (MBSZ) keddi beszámolója szerint a magyar birkózóknak fontos állomás lesz a szerdától vasárnapig tartó szezonnyitó viadal a horvát fővárosban.

„A csúcsformától messze vagyunk, ám azt nem is most kell hozni. Ettől függetlenül fontos viadal előtt állunk, az itt szerzett pontok az olimpiai kvalifikációs versenyben való kiemelést is befolyásolják, emellett bizonyos súlycsoportjainkban válogatóként is szolgál. Ha valamelyik kategóriában nem tudunk döntést hozni, akkor külön válogatót írunk ki az érintett versenyzőknek” – mondta Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója, majd hozzátette, hogy kifejezetten erős mezőny érkezik Zágrábba, ahol az előzetes nevezések alapján több súlycsoportban is harmincnál több versenyző lép majd szőnyegre.

A magyar küldöttség 36 birkózóval képviselteti magát. Sérülése után visszatér a női 76 kg-ban Európa-bajnoki bronzérmes Nagy Bernadett, valamint új súlycsoportban mutatkozik be az Eb-második Bognár Erika (57 kg), az Európai Játékokon ezüstérmes Torba Erik (67 kg) és az Európa-bajnok, tavalyi vb-n ezüstérmes Fritsch Róbert (77 kg) is.

A zágrábi viadal szerdán a szabadfogású küzdelmekkel rajtol.

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
8 órája

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24