Az Év Sportolója Gála: Szabó László a sportból meríti az ötleteket – még 5 nap

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 12:59
null
Szabó László (Fotó: Árvai Károly)
Interjú az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producerével, aki immár kilencedik alkalommal állítja össze a színpadi menüt.


– Másodszor ad otthont a budapesti Operaház a gálának. Melyek a legfontosabb tapasztalatok a tavalyi debütálásról?

– Az Opera páratlan helyszín, nemcsak Magyarországon, a világban sem találnánk sok hozzá hasonlót – mondta Szabó László, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere. – Az Operába belépni, megérezni a hangulatát, csodálni a káprázatos építészeti megoldásokat, ez már önmagában sikerre ítéli a gálát. A genius loci, a „hely szelleme” fogalom testet ölt ebben az épületben. Csak csendesen, elegánsan, méltósággal lehet benne létezni és alkotni. Nem kívánhatnék jobb helyszínt, még akkor sem, ha ez a színpad, ez a tér nem „hangosított” rendezvényeknek épült. De megoldjuk.

– Sikerült az Operaház színpadtechnikáját teljes körűen a művészeti produkciók szolgálatába állítani? Mi jelentette a legnagyobb kihívást a megvalósításban?
– Az opera konzervatív műfaj, műveltséget, koncentrációt igényel a befogadása. Ezért az operának és a balettnek épült ház is csak ilyen lehet: konzervatív. A sport pedig – bár nem nélkülözi a tradicionális értékeket – mégiscsak a folyamatos fejlődésre épül. Ezt a sokszor csak látszólagos ellentétet kell feloldani. A műsornak úgy kell konzervatívnak maradnia, hogy közben bemutatja a sport állandó előrehaladását. Ez a színpadtechnika, de az egész épület használatában is meg kell, hogy mutatkozzon. Sikerülni fog.

– Milyen elveket követve állt össze az idei koncepció?
– Az elveken nem változtatunk kilenc esztendeje. Minőség, egyediség, látvány. Egy sportesemény is akkor sikeres, ha hozza ezeket az értékeket. Az egész műsornak olyannak kell lennie, hogy minden nézője azt érezze: ezt kár lett volna kihagyni, ilyet többet nem látok. És tényleg: ilyet, így, mint január nyolcadikán többet nem lát majd senki.

– Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála műsorát évek óta nagy visszhangot kiváltó művészeti produkciók színesítik. Milyen csodák várnak idén az Operaház vendégeire?
– Cirkuszművészet, komolyzene, pop és rock, balett, opera. Mindegyikbe belekóstolunk, sőt, vegyítjük őket. Olyan „belépőt” kapnak a jelöltek, amilyenről nem is álmodnak: a trófea úgy érkezik az Opera színpadára, ahogyan el sem tudja képzelni senki. A jelen és a közelmúlt művészei és sportolói is jelen lesznek a színpadon, korokat kötünk össze. És az est végén olyan kórus (is) énekelni fogja a Himnuszt, amilyen valóban még sohasem.

– Immár a kilencedik alkalom, hogy ön a gála kreatív producere. Nem fogyott még ki az ötletekből?
– Ó, dehogy. Mélységes mély a múltnak kútja – kezdi Thomas Mann a József és testvéreit. És ez igaz a sportra vonatkoztatva is. Minden ötletem a sport mélységeiből, lényegéből jön. Az pedig kimeríthetetlen, és minden esztendőben tovább mélyül. Szóval ötletből sosem lesz hiány. Azt hiszem, már beszéltem róla, nem nyugszom addig például, amíg egyszer nem lesz úszómedence a színpadon.

– Tavaly első ízben láthattuk, hogy a jelöltek a színpadon foglalnak helyet, nem a nézőtéren. Ezúttal is így lesz?
– Igen. Nagyjából százhúsz helyünk van a színpadi lelátón, oda kell beférniük a jelölteknek és közvetlen kísérőiknek. Két kerekesszékes sportoló is ott lesz köztük. Szép gesztusnak tartom, hogy a legjobb sportolók, edzők és a közönségük – a nézőtéren és a képernyők előtt – egymás szemébe néznek a gála egész ideje alatt.

– A produkció minden évben igyekszik bevonni a fiatal sportolókat is valamilyen módon. Idén is megjelennek tehetséges utánpótlás-sportolók a színpadon?

– Hogyne. Fontos gesztusnak tartom ezt is, ragaszkodom hozzá. Tizenegy fiatal, tehetséges sportolót sorsoltunk ki azok közül, akiket Magyarország klubjai javasoltak. Nem olyanokat kértünk jelölni, akik „csak” kiemelkedő sportolók, azt kértük, hogy olyanokat nomináljanak, akik sokat tesznek a közösségükért a sportpályán kívül is. Ők hozzák majd be minden kategória trófeáját a színpadra. Ha megmarad ez a gesztus, és miért ne maradna meg, biztos vagyok benne, hogy tíz éven belül viszontlátunk közülük valakit díjazottként is az Év Sportolója Gála színpadán.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik